lakásszínház
A társulat színészei nagyrészt 2007-ben végeztek a budapesti Színházi- és Filmművészeti Egyetemen, Ascher Tamás és Novák Eszter osztályában. A diplomázás után (kőszínházi szerződéseik mellett) saját társulatot alapítottak HOPPart néven, évente két-három előadást hoznak létre önállóan. A Szörprájzparti főszerepét a Krétakör egykori társulatának egyik vezető színésze, Nagy Zsolt játssza.
Az előadás független vállalkozás, belső igényből fakadó kísérlet, mind felépítésében, mind gondolatiságában eltér a kőszínházban megszokottól. Helyszínül egy lakást választ – az ötletet maga a darab adja, amely különböző budapesti belvárosi lakásokban játszódik, végkimenetele pedig egy meglepetés-házibuli, amit a főszereplő tiszteletére rendeznek, és amin megjelennek életének fontosabb szereplői: a közönség tagjai. Az alkotók közös játékra hívják a nézőket, akik hol megfigyelők, hol résztvevők lehetnek – ahogy a helyzet éppen kínálja.
Az előadást a bemutató óta eltelt mintegy egy évben számos alkalommal játszották Budapesten és vidéken, többek közt fesztiválokon is (POSZT Off-program, Volt Fesztivál, Alternatív Színházi Szemle), nagy sikerrel.
Az előadás a HOPPart Társulat, a Jászai Mari Színház és a Városi Színház Kht./Sirály közös produkciója.
Korlátozott nézőszám! Csak előjegyzéssel a maszk@maszk.hu emailcímen!http://hoppart.hu
szereplők: Nagy Zsolt, Kiss Diána Magdolna, Szilágyi Katalin, Herczeg Tamás, Bánki Gergely, Baksa Imre, Khaled-Abdo Szaida
Produkciós vezető, dramaturg: Róbert Júlia
tér, ruhák: Balázs Juli
munkatársak: Németh Fruzsina, Kárpáti István
letépett kar: Kovács Dániel
tánc: Krisztik Csaba
verekedés: Kristóf Borcsi, Pálos Hanna
rendezte: Kárpáti Péter és a társulat