A MASZK Egyesület intézmény- és kormányzat-független, nonprofit szervezet.
Az 1991-es alapítás óta programjaink célja mindig a kísérletező, innovatív alkotóközösségek bemutatása és segítése volt. Működésünk nyomán az ismert és elismert hazai, határon túli és külföldi művészek mellett a pályakezdő alkotók, szubkultúrák, a kisebbségi-marginális helyzetben alkotók legjobbjai is bemutatkozhattak Szegeden.
Az elmúlt évtizedekben a Régi Zsinagóga, a THEALTER és a MASZK neve szorosan összekapcsolódott. Eddigi tevékenységünk nyomán
több mint 30 ország több mint 200 színházi alkotóműhelye mutatkozott be városunkban, sokan elsőként Magyarországon.
Az elmúlt 32 év alatt olyan generációk nőhettek fel városunkban, melyeknek módjában állt a hazai és a világszínház kiemelkedő alkotóival, innovatív művészeti műhelyeinek munkáival találkozni.Számos koprodukcióban vettünk részt, folyamatos produkciós menedzsmentet végzünk, fesztiválok és szervezetek alapítói vagyunk, könyv- és CD-kiadói tevékenységet folytattunk; a civil szféra menedzsmentjétől a fiatal tehetségek bemutatásán át mindenben Szeged város hazai és nemzetközi (el)ismertségének növeléséhez járultunk hozzá.
Harminckét éve azt a célt szolgáljuk, hogy a független művészi közösségek és a színházi újdonságok, kísérletek bemutatásával Szeged Európa keleti, középső és déli régiója színházainak még erőteljesebb találkozási pontját jelentse a hármas határ mentén — emelve ezzel Magyarország régiós, illetve európai színházi rangját is.
A MASZK alapcélja az ALTERRA ‒ Kortárs Előadóművészeti Központ megőrzése a Régi Zsinagógában.
Letölthető anyagok:
Tízév-tízmondat (egy végül el nem készült kiadványhoz gyűjtötte: Kémeri Attila Rampai, 2000)