Kedves Hólyagcirkusz Társulat!
Kedves Szőke Szabolcs!
Nem vagyok híve az efféle levélváltásnak, mert
célravezetőbbnek gondolom a nyílt véleménycserét, amikor a kérdést közvetlenül
– személyesen – annak célozhatja az ember, akitől a választ várja – és tényleg,
megvárja a választ, csak azután von le következtetéseket. És így tovább,
folyhat egy párbeszéd. Ketten vagy néhányan, fehér asztal mellett, esetleg
ásványvizes palackokat szorongatva, szakmai anyaggal legyezve magunkat egy
nyitott fórumon – mindegy. A nyílt levél, a tüntető távol-, vagy magunk
választotta kimaradás azt üzeni: valami baj van, valami nem jó, nem vállalható,
de azt is: már mindent megpróbáltam, hogy választ kapjak, hogy tisztázzam a
helyzetet, hogy billentsem a jó felé legalább, de nem és nem, más választásom
immár nem maradt, halljátok-látjátok, emberek!? Nem azokhoz szól – vagy nem
arról –, akiket megszólít, akiket céloz, hanem azokhoz, akik olvassák,
értelmezik – sokszor anélkül, hogy ismernék a benne szereplőket, értenék a
felvetett kérdéseket stb. Kissé fals is nekem ezért, ha egy ilyen levél arról
beszél (ír), hogy íme, ő nyíltan akarja megvitatni a problémákat, tisztázni akarja
a helyzetet. Ez most mintha trend is lenne, de még mindig viselhetőbb szokás,
mint tojással, homokzsákkal vagy utcakővel a táskában járni rendezvényekre, az
igaz.
De, mondhatnám, van alternatívája a jól időzített nyílt
levélnek is.
Félre értés ne essék: nem helyette, de annyi minden van
még előtte.
Ezeket nem megtenni illetlenség.
Mert van úgy, hogy az embert egyszer csak egy dolog nem
hagyja nyugodni. Talán valami olyasmi az a dolog, ami az előző napon is épp
ugyanúgy volt, akkor még szinte lehetett is együtt élni vele, de jön egy nap,
amikortól már nem. Van ilyen.
Akkor az ember elmegy futni, vagy a konditerembe, esetleg
más módokon igyekszik megszabadulni a feszültségtől. Ha azonban a dolog
valamilyen oknál fogva nem intézhető el ilyen könnyedén, az ember fogja magát,
időt és energiát áldoz rá, és célirányosan kezdi keresni az elviselhetetlenség
nyitját, a kérdést vagy a választ, hogy nyugtalansága csillapuljon. Ennek
számtalan módja van, lehet például bogarászni a végtelen interneten, tanulmányozni
weboldalakat, írásokat, megnyilatkozásokat, összegyűjteni, rendszerezni és
szóról szóra újra meg újra átvizsgálni, jegyzetekkel látni el azokat – de
előfordulhat, hogy ilyenkor mégis inkább a kérdések gyűlnek tovább. Lehet
önvizsgálatot is tartani – sose tudhatja az ember, jobb ezen túlesni, hátha a
hiba az ő készülékében van… Lehet felidézni személyes, vagy
olvasmányélményeket, ha a témába vágnak – tényleg, sok mindent lehet, egymás
után vagy egymással párhuzamosan. A nyugtalanságnak, elégedetlenségnek,
értetlenségnek, felháborodásnak stb. szerencsés esetben konkrét oka van. És
tovább egyszerűsíti a helyzetet, ha a konkrét dologgal kapcsolatos konkrét és
egyenes kérdéseket van kinek címezni, mert mondjuk ez a valaki nem a Jóisten,
az emberiség maga, egy politikus vagy egy elérhetetlen popsztár. Ilyen egyszerű
esetekben a legkézenfekvőbbnek számomra az tűnik, ha az ember kérdez. Ezt
megtenni talán nem olyan bonyolult, ha az ember a kérdések címzettjével évek
óta úgynevezett korrekt szakmai kapcsolatban áll, esetleg baráti viszonyban
van. Mindegy is, melyik, ha a mobiltelefon névjegyzékében tárolt szám bármikor
tárcsázható.
Egy nyílt levél persze nem erre való. Arról kellene
írnom, hogy a MASZK Egyesület alapító tagja a BESZT-nek, viszont nem tagja az
AFSZSZ-nek, és mint ilyen, korlátozottan ugyan, de részt vett a struktúrán
kívüli színházi szcéna („alternatívok”) regisztrációs rendszerének
kidolgozásában; hogy a THEALTER fesztivál 2003-tól, a szinte teljes anyagi
ellehetetlenülés pillanatától hátteret (értsd: helyet – a szó szoros és átvitt
értelmében –, infrastruktúrát, dolgos kezeket és nem utolsó sorban anyagiakat)
biztosít az Alternatív Szemlének, annak ellenére, hogy a SZASZSZ és a THEALTER
szervezésének elvei és szempontjai sok ponton különböznek. De ezt az utóbbit
nyilván nem kell elmondanom (írnom), hiszen jócskán van tapasztalatotok a 2003
előtti (1998: Szőke Szabolcs és Társulata: Hólyagcirkusz (nyitóelőadás); 1999:
Zene-Katasztrófa; 2000: Keserű bolondok; 2001: Az utolsó pacc; 2002: Kontrapunkt
(nyitóelőadás)) és a 2003 utáni (2003: Bohóc Biblia; 2004: Szemétre a
vénasszonnyal; 2005: Csődcsicsergő - Művésznő a csúcsponton; 2006: Don
Cristóbal pályázat) fesztiválokról is.
Tudom, hogy egy nyílt levélben nem illik személyes hangot
sem megütni. Ez is itt most csak részben az. Nagyon sajnálom, hogy egy
szerencsétlen baleset – tudomásom szerint ez tényvalóság, nem pedig képes
beszéd, amely a nyílt levelezéssel leleplezett feszültséget óhajtja
szerencsétlenül elleplezni – miatt nem a Perovics Zoltán által megálmodott, és
a Te közreműködéseddel megvalósított produkció volt az idei fesztivál(ok) első
előadása.
Bár a jelen helyzetben kétségtelenül érdekes egybeesés
lett volna a nyílt levél publikálása és a nyitóelőadás.
Mindezekről, részletesen, személyesen, bármikor.
Martinkovics Katalin
MASZK Egyesület
Kapcsolódó anyagok:
szinhaz.hu – a Hólyagcirkusz Társulat nyílt levele (2007.
július 16.) és az általuk összegyűjtött, a témában fontosnak ítélt
háttéranyagok
egy, a közönségnek címzett „háttéranyag” a Hólyagcirkusz Társulat honlapjáról (Hírek rovat)
A témával kapcsolatos fórum a szinhaz.hu oldalán (színházi törvény/AFSZSZ)