Kassai Margit holokauszt-túlélő, noha nem egy koncentrációs tábort, „csak” Budapest ostromát élte túl. Talán akad, aki ettől a mondattól kifut a világból: na, már megint egy történet a sokezerből, ó de unalmas. Hát nem, nem az. És nem pusztán azért, mert ezt a történetet soha nem szabad elfelejtenünk. Kassai Margit nagyszerű elbeszélő, ráadásul még a legvéresebb, legvisszataszítóbb tényt is képes humorral és öniróniával tálalni. Az ember néha kénytelen figyelmeztetni magát, ez nem egy pikareszk kalandregény, viszont a kőkemény valóság. Hihetetlen bátorságával és találékonyságával nem kizárólag a saját, hanem még sokak életét mentette meg. Anélkül, hogy hősi pózba merevedett volna.

„Kas”, ahogyan mindenki szólította egész életében, munkaszolgálatra hurcolt férjének írta ezt a naplót, azzal a megingathatatlan meggyőződéssel, hogy a férje visszajön, és elolvassa. Az Ostromdressz egy szikrázóan okos fiatalasszony frivol, mégis érzelmes beszámolója arról, hogyan lehet túlélni és ép lélekkel megmaradni egy kataklizma idején.

Az előadás Tolnainé Kassai Margit 1944-45-ben írott naplója alapján készül, amely Óvoda az óvóhelyen címmel jelent meg 2020-ban a Magvető Kiadónál. 

Kókai Tünde az előadásban nyújtott alakításáért megkapta a 2025/2026-os évad legjobb női főszereplőnek járó Színikritikusok Díját.

„Kókai Tünde színpadi alakját egészen könnyű azonosítani a hősnővel. Élénk, lendületes, bátor és természetes. Tüchtig, könnyed, prózában éppúgy, mint zenében, táncban, mozgásban. (Az én rózsám vasutas, vasutas, vasutas – hallgatjuk a deportálások kapcsán.) Semmi erőlködés nincs az előadásmódjában. A lehető legkézenfekvőbben használ egy pohár vizet, vagy egy lila bélésű szürke zakót (ostromdressz gyanánt), vagy egy piros kisszéket. Eljátssza Horthy Miklós proklamációját a Rádióból, akárcsak Bélát, a segéderőt. Különös kettősség jellemzi a színpadi személyiségét ebben a felvillanyozó előadásban. Egyszerre korhű és kortársi. Amikor fejkendőt köt, akkor is csak úgy archaikus a feje, mintha a legújabb divatot képviselné. Jellemző finom önreflexió, hogy egész este mintha egyetlen hangos, indulatos szava lenne csak, és azt is magára mondja: ott ülök, mint egy HÜLYE.”

Stuber Andrea, Revizor: https://orkenyszinhaz.hu/kritika/egy-no-aki-nem-ejtette-le-a-vilagot

„A roppant szuggesztív Kókai cserfes kislányként mesél. Nem hajlandó belenőni, magyarul beletörni a könyörtelen világba. Ám nemegyszer így is éleslátóbb Kas, mint közvetlen környezetében az idősebbek. Ezt nem lehet túlélni suttogják egymás között a sárga csillagos házakba kényszertelepített, sokat megélt asszonyok. Kas makacsul megtartja magának a gyermekien örömteli látásmódot. Az előbbiek miatt Kókai szinte soha meg nem álló, pikareszk figurát csinál Kasból. Hiába asszony, nyughatatlan lányként izeg és mozog. Pici számára a világ, és nem azért, mert kisgyerekeknek való széken próbál ülni. Az üldöztetések előtti is az volt vélhetően, hát még most, amikor annyira perspektíva nélkülivé lett minden. Csupa elvetélt mozdulatot látunk Kókaitól, amelyek azelőtt szakadnak félbe, mielőtt gesztussá lennének. Mintha így, ezek által szeretne kiszakadni karaktere a saját korából. Többször kezd neki például valamely társastánc lépéseinek, már emeli is kecsesen a kezét a nem létező partner vállára, amikor hirtelen megszakad mozdulat. (…) Milyen változékony a színház világa. Néhány évtizeddel ezelőtt még nem számított kedvelt színpadi műfajnak a monodráma. Mára gyökeresen változott a helyzet. Az Ostromdressz azért számíthat a közönség kiemelt érdeklődésére, mert egy kiváló alakítás képes a rengeteget tárgyalt témát újabb és némileg meglepő perspektívából láttatni.”

Szekeres Szabolcs, Art7: https://art7.hu/szinhaz/ostromdressz-orkeny-szinhaz/

„Kókai Tünde egyszerűen ragyogó, hitelessége nem komoly átszellemülésből fakad, hanem éppen abból az egyszerű hangnemből, amelyet végig fenntart: loknis hajától cipője piros orráig áthatja valami üde magabiztosság (jelmez: Frank Mónika). Ritka színpadi jelenlét az övé, amelyet valahogy úgy tudnék leírni: túldimenzionálatlanság – nem mellesleg pofátlanul jól kezeli az időt: nem siet, nem tesz komoly dinamikai váltásokat, mégsem unjuk el. Hogy végig rá koncentráljunk, abban az előadás tere is segítségünkre van: a színésznő egyetlen, hangsúlyos társa, egy embernagyságú szürke láda (díszlet és fények: Znamenák István) – erre felmászik, elbújik mögötte, vagy néha benne elhelyezkedve meséli Kis Kas vészkorszak alatti kalandjait. A Kókai Tünde által megteremtett minőséget nehéz leírni, és talán nem is érdemes szétszálazni, hiszen ezen rövid írás célja is az, hogy minél többen lássák az Ostromdresszt. 12 éves kortól ajánlott, de onnantól bátran és bárkinek.”