Egy légzőgyakorlat során ébredtem rá, hogy egész életünk során folyamatosan szexuális kapcsolatot létesítünk a levegővel. A levegő belégzéskor belénk hatol, majd a kilégzésnél távozik. Ebben az együttlétben mi, emberek töltjük be a passzív, befogadói szerepet, és a levegő az aktív, cselekvő fél. Más szemszögből viszont éppen a levegő tekinthető passzívnak, hiszen csak leköveti a tüdő mozgását. A levegő ki van szolgáltatva a tüdő munkájának, ahogy a tüdő is folyamatos függésben van a levegőtől: annak hiányában végleg leáll. Éppen ezért nehéz meghatározni, hogy ebben a kapcsolatban ki az „aktívabb” fél. A behatolásban, vagy a behatolást lehetővé tevő megnyílásban vagyunk kiszolgáltatottabbak?
Az előadás azt vizsgálja, hogyan befolyásolják a tradicionális férfi-női szerepek egy párkapcsolat dinamikáját. Mennyire predesztinálják a kapcsolati erőviszonyokat a társadalom által elvárt, hagyományos szerepkörök? Elkerülhetetlen a dominanciabeli különbség, vagy képesek vagyunk egyenrangú partnerekként együtt létezni? Az előadás a heteronormatív szerepek és minták jelenlétét két férfi kapcsolatán keresztül mutatja be, akik látszólag függetlenek a nemi szerepek által kirajzolt hierarchiától, mégis nehezen tudnak szabadulni tőle. Mindezt a kortárstánc és a bábszínház kettőséből született új forma, a fizikai bábszínház nyelvén.
„A test és a lélek egymást kereső küzdelme vagy egy ember önmagával és önmagáért vívott harca csakúgy eszünkbe juthat, mint egy szeretetkapcsolat a maga dominanciaharcaival. Szeretni és találkozni messze nem egyszerű, sem magunkkal, sem másokkal. […] A Dancing on a Grinder egy puritán bábbalett, fekete-fehér lélekrajz és filozófia, ami ékesen bizonyítja a szegény színház gazdagságát: a megfelelő alkotói muníció és a hozzámért előadói készség esetenként bőven elég megtölteni azt a bizonyos üres teret.” Török Ákos: Földharcok, szinhaz.net
Kovács Domokos 2017-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, bábszínész osztályba járt, de nemcsak színművészként, hanem rendezőként, táncosként és koreográfusként is dolgozik. Szenteczki Zitával közösen rendezett előadása, a Ki ölte meg az apámat? nemrég elnyerte a Színikritikusok díját A legjobb független színházi előadás kategóriában.
Produkciós partnerek: Manna Produkció, Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete (ESZME)
Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Manna Kulturális Egyesület
A vendégjáték támogatója a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégiuma.
------------------------------ A 33. THEALTER plusz kisfesztivál programja ------------------------------ 18 éven felülieknek!
Az előadás hossza: 40 perc
JEGYÁR: 1500 Ft, diákoknak és pedagógusoknak 1000 Ft, TÁMOGATÓI jegy: 3000 Ft JEGYVÁSÁRLÁS: online a https://tixa.hu/maszk oldalon A helyszínen jegyvásárlás előadáskezdés előtt 1 órával, a szabad jegyek függvényében. Online csak teljes árú jegy vásárolható, kedvezményes jegyet venni az előadás kezdete előtt 1 órával lehet a Régi Zsinagóga pénztárában, a diák- ill. pedagógusigazolvány felmutatásával.
Előadó, koreográfus, rendező: Kovács Domokos
Látvány: Kárpáti Panna
Zene: Vranik Krisztián
Dramaturg: Nagy Orsolya
Fény: Váradi András
Konzulens: Fejes Kitty
Rendezőasszisztens: Láng Zsuzsa
Produkciós asszisztens: Erdélyi Adrienn
Produkciós manager: Gáspár Anna