Egyetlen éjszaka történetébe sűrűsödnek a mai harmincas generációt érintő legfontosabb kérdések. Ezek azok a határhelyzetek, ahol a dilemma a szembenézés vagy a visszatáncolás. Talán ez az a kor, amikor először merül fel a kérdés: elszalasztottuk-e a saját életünket? Felnőttünk-e már ahhoz a feladathoz, hogy felnőttek legyünk?
A középkorú szülők felől nézve még gyerek, a fiatalok viszont már magázzák. Senkiföldje. Boldizsár, a népszerű budapesti magyartanár a születésnapját ünnepli kedvenc kocsmájában a barátai és a családja körében. Az erősen induló bulira azonban váratlan és hívatlan vendég érkezik: középiskolai tanítványa, Livi. Ekkor dominóeffektus kezdődik, furcsábbnál furcsább döntések születnek, amíg el nem éri a hajnal a viharvert társaságot.

„A kulcsmotívum ebben a darabban szerintem: a felelősségvállalás hiánya – ez persze önmagammal szemben is kritika! Nem tudom, nem tudjuk, hogy hol a határ a késői gyermekkor és a felnőtt lét között. [...]
Ez a felelősségvállalás nélküliség inkább a tanárnak a diáklánnyal való kapcsolatában érhető tetten. Ezért a tanárért eleinte rajonganak a diákjai, ám később a saját szerepeinek halmazai – amikor tanár vagyok, amikor kocsmában fröccsöző, amikor magánéletemet élő – kezdenek elmosódni…”
„Mindenki úgy cseszi el az életét, ahogy akarja, ameddig ezzel a másikét nem befolyásolja!” – Csatádi Gábor interjúja Szabó Zoltán rendezővel