A Tudás Hatalom (T6), a Pro Progressione és a Mentőcsónak előadása.
Létezik-e a döntés szabadsága, ha éhes a húgod? Hogyan sminkel egy hajléktalan? Milyen az íze a készenlétis bakancsának? A szivargyújtó okozta sebhely örökre megmarad-e nemi erőszak esetén?
A szegénység kreatívvá tesz, a kirekesztettség különlegessé. Nem csoda, hogy a T6 társulat tagjai szándékosan születtek bele ebbe. Mert cigánynak lenni jó, még akkor is, ha soha nem felejtjük el, hogy a személyi igazolványunkon az állampolgárság utáni kettőspont mögött ez áll: MAGYAR.
A T6 tehetséges roma fiatalok színházi képzésével foglalkozik. Céljuk, hogy tanítványaik továbbadják a tudásukat és példaképpé váljanak. Küldetésük a romák - a legnagyobb európai kisebbség - diszkriminációja és megbélyegzése elleni küzdelem. A társulatot Horváth Kristóf “Színész Bob” alapította 2014-ben. A Cigány magyar című előadásban a társulat tagjai a saját emlékeiket dolgozzák fel. Császi Ádám rendező az előadás kapcsán kiemelte: “A darab fiatal roma szereplőinek élete szabadesés volt, védőháló és választási lehetőség nélkül. Hiszek abban, hogy aki elveszett, azt meg lehet találni. Csak keresni kell. És ha senki nem keres, akkor önmagadat kell megtalálnod. Én ezen az úton kísérem őket.”
“Áll a Jurányi kopott kis szobájában a nézőktől húsz centire négy roma srác és egy lány, és folyamatosan nyomja a szöveget, megállás nélkül, másfél órán keresztül kitartó lendülettel, néha szó szerint bele az arcunkba, vagyis az első sorban ülők arcába, mi meg nem tudjuk, hogy mit kéne gondolnunk. És ez a legjobb, ami történhet.” Kovács Bálint: Elhinnéd, hogy Farkas Franciska az első cigány miniszterelnök?, Index
“Ez egy pimaszul és torokszorítóan őszinte előadás, amelyben az alkotók a saját életük valóságán túl a romákkal szembeni előítéleteinkkel, de még azzal a liberális „jóember-narratívával” is szembesítenek minket, amire „méltán” vagyunk büszkék, amikor például egy ilyen előadásra jegyet váltunk vagy egyszerűen csak nem nézzük bűnözőnek a velünk szembe jövő, cigánynak látszó polgártársainkat.” Kricsfalusi Beatrix: A szabad akarat diadala?, Revizor
A program a Civilizáció támogatásával, a Sigrid Rausing Trust pályázatának köszönhetően jött létre.
Készpénzes jegyvásárlásra csak a helyszínen, előadáskezdés előtt 1 órával lesz lehetőség, a szabad jegyek függvényében. ------------------------------------------------ KORLÁTOZOTT NÉZŐSZÁM! ------------------------------------------------ !!! Felhívjuk Nézőink figyelmét, hogy a jelenlegi kormányrendelet értelmében a program időtartama alatt az ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK VISELÉSE A NÉZŐTÉREN IS KÖTELEZŐ !!! ------------------------------------------------
Sorvezető – a MASZK Egyesület beavató színházi nevelési programja.
Szereplők: Farkas Franciska, Pászik Cristopher, Oláh Edmond, Varga Norbert, Pápai Rómeó
Írta: Horváth Kristóf, Császi Ádám és a társulat
Koreográfus: Gergye Krisztián
Rendező: Császi Ádám