A Budapesti Fesztiválzenekar évadról évadra többet tesz azért, hogy muzsikája ne szoruljon a koncerttermek falai közé. Egyedi hangversenyformákat vezettek be és egyre több szokatlan helyszínen zenélnek, hogy új kapcsolatot teremtsenek és egységet alkotva egymásra találjanak a közönséggel. Közösségi Heteik keretében 2014 óta koncerteznek kamaraformációjukkal elhagyatott vagy funkciójukat vesztett vidéki zsinagógákban is azzal a céllal, hogy az üresen maradt épületek újra megteljenek élettel, zenével és kultúrával. A helyi közösségek a megszólaló dallamokon, történeteken, ízeken keresztül ismerhetik meg azt a sokszínűséget és toleranciát, amely egykor Magyarországot jellemezte. Koncertjeiken zsidó vonatkozású szerzők művei, illetve klezmerdallamok hangzanak el.
Fischer Iván így fogalmazta meg a koncertsorozat lényegét: „Sok faluban és kisvárosban, ahol már régóta nem él zsidó lakosság, áll még a zsinagóga. Néhol romos állapotban van, máshol bútoráruházat vagy sportcsarnokot alakítottak ki belőle. Ellátogatunk ezekre a helyekre, és ingyenes koncerteket adunk. Az emberek kíváncsiak, bejönnek a koncertre, a zene becsalogatja őket. A zenekar játszik, utána pedig a rabbi elmeséli, mi volt itt annak idején, hogyan működött az együttélés a zsidó közösséggel. Reméljük, hogy a szép zene és az ismertetés közelebb hozza az egykori zsidó közösség emlékét azokhoz, akik ma az épület körül élnek.”
Az idén tavasszal Balatonfüreden és Szentesen jártak, most június elején pedig Szeged mellett Békésen és Zalaegerszegen tart zsinagógakoncertet a Budapesti Fesztiválzenekar. Műsorukban Franz Schubert, Felix Mendelssohn-Bartholdy és Alekszandr Glazunov művei szerepelnek, a közösségi életet Köves Slomó rabbi idézi majd fel. A szegedi esemény különleges lesz abból a szempontból, hogy a Hajnóczy utcai Régi Zsinagóga nem egy elhagyatott épület: 1992 óta előadó-művészeti programok, többek közt színházi előadások, táncprodukciók, irodalmi estek, koncertek helyszíne.
Műsor: Franz Schubert: F-dúr oktett, D 803 – 1. tétel Felix Mendelssohn-Bartholdy: Esz-dúr oktett, Op. 20 – 1. tétel Alekszandr Glazunov: Rêverie orientale, Op. 14, No. 2
Fellépő művészek: Eckhardt Violetta, Bujtor Balázs – 1. hegedű Haják Krisztina, Pilz János – 2. hegedű Sipos Gábor, Bányai Miklós – brácsa Sovány Rita, Theresa Schneider – cselló Martos Attila – bőgő Ács Ákos – klarinét Tallián Dániel – fagott Bereczky Dávid – kürt
A koncertre a belépés ingyenes, de a korlátozott nézőszám miatt regisztráció szükséges a rendeles@bfz.hu címen. A levél tárgyába kérjük, írják be: szegedi zsinagógakoncert.