verbálisan textuális oralitás Pilinszky János azonos című darabját fokozatosan mellőzve
Cselekedeteink legmélyén mi magunk, a szabad én, a csodálatos szabadság.
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása idén 10 éves, bemutatója 2007. május 29-én volt Szegeden a Régi Zsinagógában. A produkció azóta is műsoron van, a társulat egyik meghatározó munkája, amit az elmúlt évtizedben Magyarországon és Szerbiában is számos helyen és fesztiválon játszottak és több díjban is részesült.
„Tudják, mit mondanak. Tudják, miért mondják. Tudják, mint kell mondaniuk. (…) Hitelesek. Igazak. Elhitetik a nézőkkel magukat. (…) A szabadkaiak Pilinszkytlenített Pilinszkyje kiszabadította előadását a teátrális anekdotázásból, a kanonizált történet elbeszélésből. Szabad és tiszta színpadi fogalmazással hat ránk négy színész. Négy erős képességű, fiatal színész. Négy jó színész kényszerít arra, hogy érdeklődéssel figyeljük őket.” MGP: Négy színész, Népszabadság
„De Urbán András – négy színészének segítségével – úgy csomagolja és méri patikamérlegen a rá-, meg- és áthatást, hogy még a legtapasztaltabb és a legelutasítóbb nézőt is hamar „megveszi”: a székéhez szögezi, érezni és gondolkodni készteti.” Markó Róbert: Ha vallani kell, Ellenfény
„Urbán András rendezésének erénye, hogy miközben Pilinszky szövegét arra használja fel, hogy urbi et orbi közhírré adja a bűnről, a szenvedésről és a megtisztulási vágyról szóló színházi példabeszédét, (...) sikerül színészeit a szenvedélyes kérdezés pozíciójából az intenzív átélés extázisába emelni. (...) Kegyetlen, de mélyen emberi előadás. Élet-színház.” Gerold László: Hűtlen hűség, Híd folyóirat, 2007. október
„Négy mikrofon, egy hokedli, egy lámpa, egy bölcsőszerű fél hordó és négy ember a színpadon. Két nő és két férfi. Semmi más. Vagyishogy nincs is szükség semmi másra, ha sikerül kifejezni a kifejezhetetlent. Óriási tér egy magányosan üldögélő, álldogáló, térdelő ember számára, akit a nézőtér vagy a színpad három pontjáról vallatnak. Záporoznak a kérdések, egyre kellemetlenebbek, egyre elviselhetetlenebbül lemeztelenítők. A határozott, kigondolt mondanivaló megdől, az irányítás kicsúszik a beszélő (immár vallatott) kezei közül, és a kérdező lelkiismeretszerű felülemelkedése elkerülhetetlen. … A színpad csupaszsága párosul a zenétlenség sivárságával, a tettek és a szavak az emberi gyarlóságot keményen, olykor kíméletlenül levetkőztetik, szemünk elé tárva a lélek és a szellem dantei köreit, gyűrűit és bugyrait, amelyek erős, ragadós hálót szőve fogva tartják a kitörni vágyót." Török Arnold: Játék a rémálmokkal, Magyar Szó
Galéria