THEALTER U21 pluszszínház, zene, irodalomSzeged, 2011. szeptember 21-25..

A 21 éves THEALTER – Magyarország egyetlen, évente jelentkező nemzetközi színházi fesztiválja – történetében első alkalommal jelentkezik a Fesztivál plusz programja. Szeptember végén egy kis ráadást kínálunk a színházszerető szegedieknek és az ide látogató turistáknak: mindazoknak, akik velünk töltötték a nyári napokat, és azoknak is, akik idén kihagyták a júliusi találkozót.
Az idei év tematikájához híven sok fiatal alkotót mutatunk be, de hagyományainkat is követjük, így jól ismert, népszerű művészeket is láthat majd a közönség, és lesznek olyan vendégeink is, akik először mutatkoznak be Szegeden.
Az idei év témája: U21Az elmúlt 20 évben arra törekedtünk, hogy nyitottak legyünk a fiatal alkotókra, a friss színházi látásmódra, kezdeményezésekre. Idén igyekeztünk a fókuszba állítani a fiatalokat, az utánpótlást – ezzel is megidézve a közelmúltban tragikus körülmények között elhunyt
Bába Krisztinát, aki a kilencvenes években nélkülözhetetlen segítséget nyújtott Egyesületünknek, illetve fesztiválunknak – azaz pályakezdő, kísérletező fiataloknak, s aki a későbbiekben is figyelemmel kísérte munkánkat. Idei fesztiválunkat és az őszi programsorozatot is az ő emlékének ajánljuk.
A THEALTER U21 plusz fő helyszíne természetesen a szegedi Régi Zsinagóga, Magyarország egyetlen befogadó színházi profilú vidéki intézménye.
Bízunk benne, hogy a programsorozat törzsközönségünk mellett még több fiatal szegedi – középiskolások és egyetemisták – érdeklődését is felkelti, hiszen a színpadon is az ő korosztályuk kap teret. A fiatal alkotók előadásai elsősorban olyan kérdésekkel, témákkal foglalkoznak, amelyek leginkább érzékenyen érintik kortársaikat, produkcióik azonban minden korosztályhoz szólnak, lendületük, tehetségük bárkit magával ragadhat. A THEALTER tehát nem csak izgalmas színházi programsorozat: a kezdetektől tudatosan közvetít olyan értékeket, mint a nyitottság, a tolerancia, az előítélet-mentesség.
Szeptember 21-én, szerda este 18.00 órakor nyitjuk meg a programsorozatot a Régi Zsinagóga udvarán.
A THEALTER U21 plusz rendezvénysorozat támogatói Szeged MJV Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.
Médiatámogató: www.delmagyar.hu, Factory Creative Studio. Revizor