THEALTER U21 plusz
2x40’
Lehetne
legenda, de nem az, hanem a kortársunk, pedig számunkra történelem „az ötvenes
évek szűrt levegője" éppen úgy, mint a „sapkában járó nyolcvanas
éveké". De szavai a mi szavaink, rubinpiros és fehér babák; Ács Mari,
Vetró Irán és Bíró Imre az ismerősünk, a ravaszdi Shakespeare Williamről és
Arthur Rimbaud-ról nem is beszélve. Antoine és Desirée, hát persze, János és
Tamás, pláne. Pálinkát mérnek-e már, mi történt, lányok…
Csak tíz év múlva ne ez a dal legyen. Előre, sohase hátra.
A Kaposvári
Egyetem ötödéves végzős színművész hallgatói vagyunk. Osztályfőnökünk Mohácsi
János, tanszékünk vezetője Dr. Csáki Judit.
Koncertünk
a nemrég elhunyt Cseh Tamás dalaira épülő produkció, amit az osztály 12 tagja
ad elő, saját megközelítésben, saját hangszereléssel, többféle stílust
váltogatva, szédületes elánnal, elsöprő energiával színpadivá varázsolva. A
koncert érdekessége, hogy a résztvevők fejenként két dalt adnak elő, s közben
minden hangszer gazdát cserél legalább egyszer a koncert folyamán, így
állandóan változik az aktuális számot előadó zenekar összetétele, ezzel is egy
különös kellemes friss ízt, lendületet adva az ötvenes évek „szűrt levegőjét”
megfogalmazó, de örök érvényű Bereményi Géza - Cseh Tamás – Másik János által írt
és zenébe foglalt soroknak.
A koncert
Rozs Tamás zeneszerző (Szélkiáltók, Arco trio,) által koordinált, zenés
mesterség vizsgának indult, mégis és immár két éve járjuk az országot, s most
már a világot, hiszen 2011 nyarán az Egyesült Államokba (New York, Washington)
is eljutottunk, Cseh Tamás kortársainak s egykori szerzőtársainak bíztatását,
támogatását élvezve.
A műsorban elhangzó dalok:
Désiré apja
Dodó néni
Váróterem
Dal a ravaszdi W. Shakespeareről
Horvátország
A jobbik részem
Csönded vagyok
Születtem Magyarországon
I love you so
Bárány az üres lakásban
Amikor Désiré a munkásszálláson lakott
Szünet
Budapest
Ideálom
Esetleg Edit
Eszembe jutottál
Jelen idő tangó
Lee van Cliff
Keresztben jégeső
A legjobb viccek
Ten years after
http://mohacsiosztaly.blogspot.com/
http://www.facebook.com/mohacsiosztaly
http://www.mk.ke.hu/
Fotó: Csata Hanna
Videó: ajánló
interjú az
alkotókkal
Zenekar, előadók: Béli Ádám, Boros Anna, Decsi Edit, Formán Bálint, Kárpáti Pál, Keresztény Tamás, KKiskamini-Szalay Lilla, Lábodi Ádám, Lovas Rozi, Porogi Ádám, Váncsa Gábor, Vitányi Juhász István és Horváth Szabolcs (III. évf.)
Korrepetitor: Ujláb Gábor
Zenei vezető-mesterségtanár, rendező: Rozs Tamás