Oldaltérkép English
keresés
Maszk
 

Bejelentkezés

 

 

NCA

Az oldal az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának támogatásával jött létre 2006-ban.
 
fesztivalszovetseg
A MASZK Egyesület és a THEALTER fesztivál a Magyar Fesztivál Szövetség tagja.
 
Befogadó Szinházak Társulása
A MASZK Egyesület a BESZT alapító tagja.
 
Független Színházak Szövetsége
 

Támogatóink

Open Society Fundation
Nemzeti Erőforrás Minisztériuma
 

Szomszédünnep

Régi Zsinagóga 2011.05.28. 16:00

A Szomszédünnep 2000-ben indult Párizsból, ma pedig már több mint 30 ország vesz részt a kezdeményezésben az egész világon. Magyarország tavaly csatlakozott a rendezvényhez: Pécsett az EKF keretein belül május végén szomszédoltak az emberek, többnyire kisközösségek, egy-egy ház lakói, de kulturális szervezetek is meghívták magukhoz közeli és távoli szomszédjaikat. Az idén itthon is országos lesz a rendezvény: Budapesten számos utca, tér és intézmény, országszerte pedig sok kisebb és nagyobb város közössége szervez Szomszédünnepet.

A MASZK Egyesület ezen a délutánon szomszédolni hívja a Régi Zsinagóga környékének lakóit, hogy megismerkedhessünk egymással, hogy megmutathassuk, mit is csinálunk mi itt, ebben a különleges épületben. Természetesen azokat is szeretettel várjuk, akik nem a „szomszédaink”, de érdekli őket tevékenységünk, vagy épp szoktak járni programjainkra. És ahogy egy jó szomszédoláshoz kell, mindenki hozzon magával egy kis harapnivalót, amivel megkínáljuk egymást! Mi gondoskodunk az innivalóról és a programokról: lesz gyerekelőadás, kreatív sarok és zene, hogy kellemesen teljen a délután a Régi Zsinagóga kertjében.

Ízelítő a tavalyi pécsi Szomszédünnepből:




www.szomszedunnep.hu






 
  Látogatók száma: KÜLDÉS E-MAILBEN NYOMTATÁS VISSZA A LAP TETEJÉre
  maszk@maszk.hu Adatvédelmi elveink Impresszum MASZK 2006