misztériumjáték-tanulmány / felújított változat
Adott egy mozgásában korlátozott fiú, aki úgy dönt, lázadni akar a sorsa ellen. Azt hiszi, minden megváltozik, ha nincs tudatában a betegségének. Számára még a Biblia is csak eszköz, hogy megtagadja a valóságot, amelyben él, mert erősebb akar lenni nála. Látva, hogy ez nem sikerül, az anyja ellen fordul, aki egyetlen gondozója.A Παραstudio harmadjára dolgozza fel misztériumjátékában egy anya-fiú kapcsolat motívumait. A fiú éretlen, belülről generált ereje képtelen megfelelni a vágyainak, az önmagán végzett csoda eleve lehetetlennek bizonyul. Az ember önmagában kevés. Az anya mint természetes emberi erő jelentheti a fia számára az egyetlen biztonságot, ha a fiú képes lesz rá, hogy igazán elfogadja. Vannak sorsok, élethelyzetek, amelyeket nem lehet erőszakkal megváltoztatni. A beletörődés mint magányos aktus pedig elpusztítja az embert. Valakinek mindvégig mellettünk kell állni… „De te fabula narratur!” A mese rólad szól.
A Παραstudio – Paraliturgikus Kutatások Műhelye 2004-ben alakult Szegeden amatőr alapítványi munkacsoportként. Előadásait és tréningjeit a rituális és abszurd elemek határozzák meg Jerzy Grotowski színházi antropológiája alapján. Öt előadásból álló Fabula ciklusa az emberi szerepek és kapcsolatok legmélyebb feszültség-pontjait vizsgálja, melyekben a szereplők létezéshez való viszonya, önértékelése, hite, illúziói fejeződnek ki. A ciklus montázsként egymáshoz illeszkedő darabjai az emberi dráma olyan töréspontjait kívánják egy-egy rövid színpadi akció keretében érzékeltetni, ahol a magát egészen felvállaló ember találkozásaiból szükségképpen apokaliptikus megtisztulás vagy személyes megsemmisülés következik. A Paraliturgikus Kutatások Műhelyének művészeti vezetői Liszkai Tamás PhD teológus és Punk Mária drámapedagógus.
www.paraliturgikus.huAz előadás az ESCAPADE Liberté Mobilitével (Franciaország) együttműködésben készült.
Bibliai szövegek, valamint Radnóti Miklós és Maxim Gorkij szövegeinek felhasználásával írta: Liszkai Tamás
játsszák: Horváth Szabina, Kocsispéter Edit, Liszkai Tamás, Punk Mária
rendezte: Punk Mária