A Szegedi Focus Műhely a játékosság és a formanyelvek kísérleteként, műfajokat összekötő, műfajokon áthajló alkotásokat hoz létre. A Happy Hour a koncert, az akcióművészet, a street art és a színház elemeit ötvöző ván-dorkoncert, melynek nagysikerű bemutatója a 20. THEALTER Fesztiválon volt.
A cím pontosan jelzi, hogy a fő célkitűzés egy boldog óra szerzése a hallgatóknak, nézőknek. A boldogság, mint összekötő vezérfonál jelenik meg a koncerten, melynek fő témái: a remény, azaz remény a boldogságra, a boldog élet, azaz a boldog élet utáni vágy, és a boldogság egy különleges állapota, amikor megadatik, hogy tisztán lás-sunk.
A költészettel és a zenével egyenértékű az előadásban a látvány, hiszen Parti Nagy Lajos, Varró Dániel, Fodor Ákos, Szilágyi Domokos, Pilinszky János, Radnóti Miklós, József Attila szövegei nem a hagyományos módon, hanem különleges látvány- és hangzóvilágként, sok esetben a humor forrásaként, vagy meghökkentő, groteszk elemekként jelennek meg, hol suttogva, hol beatboxként vagy dadaista hangköltészetként.
„Sokszor láthatott már a Thealter közönsége is hasonlóan könnyed, szellemes, azonban valamennyire elgondol-kodtató produkciót. Ami kiemeli ezt az előadást és a Focus Műhelyt is az átlagból, azok a váratlan megoldások, a nem megszokott látványok. (…) Mindenkinek mást jelenthettek a különböző számok, ez lírai alkotások esetében mindig így van. Egy valami azonban közös volt a nézőkben: boldog egy órát töltöttek a Pinceszínházban.” (
Horváth Attila, delmagyar.hu)
Boldog órák a művészetek völgyében - a szeged.hu tudósítása
Támogató: MASZK Egyesület (Szeged), REÖK, NEFMI
Kommunikációs támogató: Factory Creative Studio