A SZESZ új előadásában, amelynek bemutatója 2009 nyarán a THEALTER
fesztiválon volt, a Don Quijote-tematikát dolgozzuk föl, felmutatva a
regény, illetve a színpadi feldolgozások számunkra fontos csomópontjait
is.
Don Quijote döntése: hozz áldozatot. S a legnagyobb áldozat: tenmagad.
Don Quijote egyedül volt. Az emberek között volt ő egyedül, s mégis úgy
szívta magába a körülötte lévő világot; azt a világot, amelyet
felfogott és érzékelt, azt a világot, amelyről korábban azt gondolta,
hogy befogadó lesz vele szemben; mégis úgy szívta magába, mint az
éltető napfényt a parányi fotoszintetizáló élőlény. S mi a tanulság?
Képtelenek vagyunk ölelésünkből elengedni az általunk felépített
illuzórikus világot. Erősen szorítjuk. Ez a tragédia? Ez itt a bökkenő?
Mesék és álmok erdejébe igenis tévedjetek, emberek! Hisszük, hogy a
játék: „Segít túllátni a szűk életen!” Megérinteni a másikat. Don
Quijote rossz korba született. Éppúgy, ahogyan nekünk sincs ínyünkre ez
a kor. Ezért színházat álmodunk magunk köré, amelyben boldogok lehetünk
– egy időre.
(Czene Zoltán, rendező)
A Szegedi Egyetemi Színház 2003 óta működik. Darabjaik elsősorban a
18-25 éves korú, egyetemista nézőket célozzák meg, de természetesen a
város szélesebb közönségének érdeklődésére is számítanak. A SZESZ mára
talán fontos szereplőjévé vált Szeged művészeti életének, s a fiatalok
színházi/színházra nevelésében is oroszlánrészt vállal, összekötő
kapocs a Bábszínház, a Szegedi Nemzeti Színház, a Szabadtéri, a
Pinceszínház és a szegedi alternatív színházi világ között. Egy civil,
„alulról jövő” kezdeményezés, amely önerőből jött létre, s tartja fenn
magát.
www.szesztarsulat.hu
Gyurkó László és Vészi Endre drámája alapján írta és rendezte: Czene Zoltán
szereplők: Sánta András, Manga Dániel, Kincses Kornélia, Erlauer Balázs, Molnár Tünde, Eller Éva, Hajdú Péter, Mizsei Viktor, Trabalka Cecília, Dohar G. Nándor
mozgás: Seres István (Pipu) m. v.
fény-hang: Szabó Gábor
a rendező munkatársa: Galkó Janka