Esték Szegeden - Az „Esték Pesten” programsorozat keretében
táncszínház
„Fehér Ferenc megtalálja Orfeuszban, a varázserejű lantosban a tetszeni vágyó, az ellenállhatatlan gyermeket, azt, aki a fák, a vadállatok után az alvilág urait is elbűvöli művészetével. Azt, aki szerepel: azt, aki csábít, lekenyerez, aki bratyizik a túlvilági hatalmakkal. Aki nem érzi, hogy nem lehet mindenkit megszelídíteni. Mert Orfeusz tragédiájában ez is benne van, hogy nem tudja a súlyokat, nagyságrendeket, határokat, törvényeket: hogy tetszeni vágyása mindenek felett áll. Ahogy Fehér Ferenc kilazítja minden porcikáját, és szinte rádől a zenére, beleolvad, részévé válik, ahogy gátlástalanul bármikor apró stílusparódiákat emel be, ahogy kikacsint a szerepéből (nyugi, csak játszom), ahogy szinte szétfűrészel egy hegedűt: az a féktelen fegyelmezetlenség, ahogy egymás mellé rak súlyost és súlytalant, az valóban Orfeuszé. Fontos előadás, és nem csak Fehér Ferenc pályáján az.”
(
Tóth Ágnes Veronika: Átjáró, Élet és irodalom, 2008. szeptember 19.)
Rágatlan nyelte lépte az utat,
nagy falatokban [...]
tekintete, mint fürge eb, iramlott
előre, vissza, elloholt megint,
s megállt egy-egy kanyarban tétován,
a hallása meg hátraszimatolt […]
Ő már gyökér volt.
S mikor hirtelen
hátravonta az isten, s fájdalommal
kiáltott fel: „ Hát mégis visszafordult!”
ő mit sem értve, halkan kérdezte: ki?”
(Rilke: Orpheusz. Eurüdiké. Hermész)www.ferencfeher.huEgy további kritika az előadásról
itt!
Támogatók: OKM, NKA, Műhely Alapítvány, Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága, Új Előadóművészeti AlapítványAz „Esték Pesten" programsorozat koordinátora az Andaxínház, vidéki partnere a MASZK Egyesület.A
program célja a kortárs művészet befogadásának, értelmezésének
segítése. Hidat szeretne teremteni a kortárs néző és a kortárs alkotás
között, az alkotók közreműködésével. A programsorozat keretében olyan
estéket szervezünk, amelyek a fiatal generáció nézői befogadását
hatékonyan segítik. Az előadások után a társulatok egy
közönségtalálkozó keretében fogadják a fiatalok reflexióit felkért
tánc- és színházi szakemberek közreműködésével.
Az
előadások után beszélgetés - házigazda: Zsalakovics Anikó (rendező,
Andaxínház) és Hegedűs Sándor (filozófus, tanár), a beszélgetés
moderátora: Balog József.