- szomorúvígjáték egy felvonásban -
Egy világvégi varjúdombon vajúdva, kietlen kakukkfészkében Apa megszüli ikerlányait. A lányok nem ismerik Apa sötét múltját, nem tudnak egy régi gyilkosságról. Tisztán és ártatlanul nőnek fel. A gyermekkor végével azonban megváltoznak. Amikor két érdeklődő férfiú is megjelenik a háznál, az álmok és az indulatok elszabadulnak.
A Radikális Szabadidő Színház az ELTE egyetemi színpadaként működik (támogatójuk az ELTE Rektori Hivatala). Előadásukban a mozgás-, a drámai és a látványszínház elemei is fontos szerepet kapnak. A szerelem írásjegyei bemutatója 2006. tavaszán volt, ezt követően a VI. Országos Egyetemi Színházi Fesztiválon (Pécs) díjat kaptak a látványelemek megteremtéséért, majd a kazincbarcikai nemzetközi amatőr színjátszó fesztiválon Ascher Tamás, a zsűri elnöke hosszú, ihletett „disszertációban” méltatta az előadást.
www.radika.uw.hu