Oldaltérkép English
keresés
Maszk
 

Közösség

 
 

NCA

Az oldal az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának támogatásával jött létre
 
fesztivalszovetseg
A MASZK Egyesület és a THEALTER fesztivál a Magyar Fesztivál Szövetség tagja.
 
Befogadó Szinházak Társulása
A MASZK Egyesület a BESZT alapító tagja.
 
Független Színházak Szövetsége
 

Támogatóink

Open Society Fundation
Nemzeti Erőforrás Minisztériuma
 

Sajtó 2006

2006.12.13

A kísérletező művészet mindig elnyomott

Csáth Géza írásai nyomán készült a MASZK Egyesület és Urbán András Társulatának 0,1 mg című előadása, amelyet december elején láthatott a budapesti MU Színház közönsége. A darab rendezőjével, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház tavasszal kinevezett igazgatójával, Urbán Andrással ennek apropóján készített interjút a Magyar Hírlap munkatársa.
2006.08.12

Sár és por - Urbán András a zörgő vaslapokról, a szabadkai depresszióról és az otthonlétről

Formabontó egyéniség. Nem menekült el a délszláv háború elől, tette tovább a dolgát. Most éppen színházat igazgat Kosztolányi városában, Szabadkán.
2006.08.10

“visszafordíthatatlanul mások,/ és mérhetetlenül idegenek”

A THEALTER International – Szabad Színházak 16. Nemzetközi találkozójára (2006. július 17-23., Szeged) a MASZK Egyesület (Baráth Ferenc tervezésében) fotóalbumot adott ki Életben tartott terek címmel, melynek központjában a fesztivál mindenkori fő helyszíne, a szegedi Régi Zsinagóga áll.
2006.07.10

IVO Dimcsev: Lili Handel

Ivo Dimcsev független bolgár összművész; részletesebben honlapjáról (www.ivodimchev.com) informálódhatunk. Budapesten most bemutatott darabjával például megnyerte tavaly a MASZK nevű alternatív színházi fesztivált.
2006.07.10

"I'm so proud of myself!"

Ivo Dimcsev: Lili Handel
 
Összesen 24 cikk   cikk / oldal:
1/5 oldal Ugrás:
 
 
  Látogatók száma: KÜLDÉS E-MAILBEN NYOMTATÁS VISSZA A LAP TETEJÉre
  maszk@maszk.hu Adatvédelmi elveink Impresszum MASZK 2006