Az előadás a szolidaritás és a háború viszonyát vizsgálja, de nem aktualizál és nem ítélkezik: olyan univerzális kérdéseket feszeget, amelyek azóta léteznek, amióta az első ember fegyvert fogott a másikra. De mivel ezek a dilemmák nem csak háború idején aktuálisak, az író-rendező Fábián Péter és az alkotók lehetőséget kínálnak a nézőknek, hogy egymás érveinek megismerése és megvitatása után, közösen, de titkos szavazással hozzanak meg egy életbevágóan fontos döntést az izgalmas színházi este végén.
A Kenyértörés visszarepít minket a görög-perzsa háborúk idejébe, a Kr. előtti V. századba, a marathoni, a thermopülai, és a szalamiszi csatába. Látjuk az azúrkék Égei tengeren közeledő perzsa hajóhadat, Ténosz szigetének cserjéi között vagyunk, halljuk a kabócák zúgását. A színen megjelent Dareiosz király és Xerxész hadvezér is. Egy apró görög szigeten, egy hellén család fordulatos történetén keresztül nyerünk bepillantást a 2500 évvel ezelőtti eseményekbe. Majd hatalmas dilemmában kell döntenie Ténosz népének – azaz a nézőknek.
Az előadás a szolidaritás és a háború viszonyát vizsgálja. Mi a helyes döntés, ha a szolidaritás erkölcsi parancsa ellentétbe kerül a túlélés parancsával? Elítélhető-e az, akinek saját és szűk közösségének boldogulása előbbre való, mint a bajba jutottért való kiállás? És az, aki a másikért való kiállással saját közösségét sodorja veszélybe? Hol van az a pillanat, amikor már nem helyes csöndben maradni, és hol van az a pillanat, amikor még csöndben kell maradni? Példázat a szolidaritás mibenlétéről: egy, a perzsa hódítás alatt élő apró hellén család történetén keresztül.
Az egy órás színházi előadás egy fél órás vitaszínházi résszel zárul, amiben Ténosz népe, azaz a nézők döntik el, mi legyen a darabbéli anya, Demetria sorsa. Az előadás stílusa brechti, songokkal és zenei kísérettel mesélünk el egy ma is aktuális történetet.
„Az előadás, címével ellentétben, nem viszi kenyértörésre a darab tétjét. Fábián rendezése nem sugall semmit se a mostani, se az akkori háborús viszonnyal kapcsolatban. Nem tör pálcát a szolidaritás, a „nem akarok belefolyni” érzés vagy az azonnali részvétel felett. Vizsgál, elemez, gondolkodik és gondolkodtat. Mint egy jó részvételi előadás, amelynek a beszélgetés, az érvelés és a tiszta vita képezi az alappilléreit.” Németh Fruzsina Lilla: Már akkor sem volt fekete vagy fehér, szinhaz.net
A Láthatáron Csoport gyerek-, ifjúsági és felnőtt előadásokat egyaránt színpadra állít, és ezekben rendszerint fontos társadalmi ügyeket térképez fel (pl. családi problémák, drog, prostitúció, szegénység), vagy épp kortárs és egyben örök témákat kutat (párkapcsolat, identitás, változás). Minden előadásuk közösségi produkció, ahol a nézőnek is aktív szerepe van: gyerekelőadásaik interaktívak, általános- és középiskolásoknak színházi nevelési előadásokat készítenek, felnőtt előadásaik pedig részvételi produkciók, azaz a nézők résztvevőkké válnak, jelenlétükkel és hozzászólásaikkal alakítani tudják a játékot. A 30. THEALTER fesztiválon a Hagyaték című előadással voltak a vendégeink, melyet Tárnoki Márk állított színpadra. Fábián Péter, a Kenyértörés írója és rendezője Szegeden is jól ismert: a k2 Színház egyik alapítója és vezetője volt, aki manapság prózai előadások mellett bábszínházban is rendez, tévésorozatot ír, és tanít.
Támogatók: SIN Kulturális Központ, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, NKA A vendégjáték támogatója: Kulturális és Innovációs Minisztérium
Jegyár: 2500 Ft, diákoknak és pedagógusoknak 1500 Ft, TÁMOGATÓI jegy: 5000 Ft Jegyvásárlás: online a https://tixa.hu/maszk oldalon A helyszínen jegyvásárlás előadáskezdés előtt 1 órával, a szabad jegyek függvényében. Online csak teljes árú jegy vásárolható, kedvezményes jegyet venni az előadás kezdete előtt 1 órával lehet a Régi Zsinagóga pénztárában, a diák- ill. pedagógusigazolvány felmutatásával.