Oldaltérkép English
keresés
Maszk
 

Bejelentkezés

 

 

NCA

Az oldal az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának támogatásával jött létre 2006-ban.
 
fesztivalszovetseg
A MASZK Egyesület és a THEALTER fesztivál a Magyar Fesztivál Szövetség tagja.
 
Befogadó Szinházak Társulása
A MASZK Egyesület a BESZT alapító tagja.
 
Független Színházak Szövetsége
 

Támogatóink

Open Society Fundation
Nemzeti Erőforrás Minisztériuma
 

2darvasi: Madárhegy - felolvasóest - ONLINE

ONLINE 2021.05.17. 19:30

Darvasi László és Darvasi Áron Madárhegy című drámáját felolvassa: Darvasi Áron

A Madárhegy tulajdonképpen egy költői köntösbe bújtatott maffiatörténet. Gonzó eladja lányát, Jolánt egy nagyobb hatalomnak, hogy megőrizhesse munkahelyét, amit korábban csődbe vitt. Mindenki tud mindenről, kivéve Gonzó lányát. Jolán a szemünk előtt nő fel, és ahogy cseperedik, úgy jön rá, hogy édesapja eladta, s végül ő maga is olyanná válik, mint a körülmények.

„Olyanná válsz, mint ahol élsz… olyanná válsz, mint a körülmények…”

Darvasi Áron 2020-ban végzett színészként az SZFE-n Hegedűs D. Géza, Forgács Péter és a 2019-ben elhunyt Marton László osztályában. Gyakorlatát a Vígszínházban és a Katona József Színházban töltötte, az utolsó két évében rendezett is az egyetemen (Oidipusz király, Amphitryon - utóbbi az SZFE egyik leglátogatottabb előadása lett, meghívást kapott a POSZT-ra, a Művészetek Völgyébe, a Szentendrei Teátrumba, valamint a FACT-on (Festival Arts Cinema Theatre) képviselte az SZFE-t). Tavaly több osztálytársával létrehozta a Klakker Társulás nevű független formációt, ami jelenleg a Madárhegy színpadra állításán dolgozik Ertl Zsombor, Hermányi Mariann, Rudolf Szonja, Gyöngyösi Zoltán, Litauszky Lilla, Darvasi Áron és Lukács Dániel szereplésével, Darvasi Áron rendezésében. Idén tavasszal Örkény István drámaírói ösztöndíjban részesült Sündisznótánc című pályaművének megírására.

Édesapja Darvasi László író, újságíró, drámaíró, akinek irodalmi munkásságát az elmúlt évtizedekben számos díjjal, köztük József Attila-díjjal, Füst Milán-díjjal, Mészöly Miklós-díjjal, Márai Sándor-díjjal, Magyar Köztársaság babérkoszorúja díjjal, Az Év Gyermekkönyve-díjjal és Aleksandar Tišma Nemzetközi Irodalmi Díjjal ismerték el.


**************************
Tavaszi túlélősónk első, a Régi Zsinagógában rögzített produkciója Szegedhez sok szállal kötődő apa-fia produkció: Darvasi László és Darvasi Áron jegyzi a bemutatás előtt álló Madárhegy című drámát, melyből Darvasi Áron színész, a Klakker Társulás vezetője olvas fel.

**************************
A produkció online, felvételről tekinthető meg a Tixa streaming felületén (https://tixa.live).
A stream 2021. május 17-én 19.30 órakor indul és másnap, 18-án 19.30 óráig nézhető meg.
Jegyvásárlóink az online jegyvásárlás után emailben kapják meg a linket, amin közvetlenül (regisztráció nélkül) megtekinthetik a produkciót.
Egy adott linken egy produkció egy alkalommal tekinthető meg, azaz nem újranézhető.
További információk a Tixa streaming szolgáltatásáról: https://tixa.hu/tixa-live-gyik

JEGYÁRAK: "egyedül nézem" jegy 2000 Ft, "ketten nézzük" jegy 3000 Ft, támogatói jegy: 5000 Ft
JEGYVÁSÁRLÁS:  https://tixa.hu/maszk
Jegyet venni május 18-án 18.00 óráig lehet!
Köszönjük, ha Támogatói jegy vásárlásával támogatod Egyesületünket!

**************************

14 éven felülieknek!

Az előadás hossza: 50 perc

A XI. THEALTER U21 plusz kisfesztivál programja.

Támogatók: Szeged MJV Önkormányzata, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a közönség

              






 
  Látogatók száma: KÜLDÉS E-MAILBEN NYOMTATÁS VISSZA A LAP TETEJÉre
  maszk@maszk.hu Adatvédelmi elveink Impresszum MASZK 2006