Az Egy százalék indián a nagy sikereket elért Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap című előadások folytatása. Az egymással csak a formanyelv és témameghatározás szintjén rokonítható sorozat következő darabja újabb továbblépés a jelenkori középosztály aktuális problémáit feldolgozó univerzumban. A történetek nem kapcsolódnak szorosan össze, de a karakterek és a témák szintjén nagyon sok áthallás van, tulajdonképpen az előadások egymásra mutatnak, egymást egészítik ki. A történetek főhősei középkorú párok, akik a lehető leghétköznapibb, de az adott életszakaszban mégis megoldhatatlannak tűnő problémákkal küzdenek. Ez a tehetetlenség ingerültséget, kétségbeesést szül, és a színdarabok során rendszerint párkapcsolati válságot idéz elő.
Az Ernelláék Farkaséknál esetében a gyerekneveléssel kapcsolatos viták, a Kálmán-napban az intimitás, a szexualitás hiányából fakadó feszültségek és az ezzel kapcsolatos morális kérdések okozzák a párkapcsolati válságot.  Az Egy százalék indián az identitás, az örökölt magatartási modellek, hímsovinizmus, feminizmus és a modern kori nemi szerepek kérdéskörére fókuszál.

“Tudod, milyen kurva nehéz egyáltalán felismerni, hogy ez nem természetes. Mire felismered, mire összerakod, eltelik tíz év. És akkor még csak ezután jön, hogy lebontsd magadban a beidegződéseket és kitalálj a helyükre valami mást. És nincs senki, aki megmutassa. Tudod milyen kibaszott nehéz? Nincs modell! Magadnak kell megtalálnod valamit! Mire helyrebillensz, kész. Eltelt az élet. És már nem lehet semmit helyrehozni... Elbasztál egy csomó mindent. Egy tyúklépést lehet tenni, erre elég az egész.”

Valóságos és finomra rajzolt karakterekből indulunk ki, amelyek valóságos helyzeteket generálnak maguk körül, és a finomrajzolatú helyzetek organikus egymásba kapcsolódásából lesz a történet. Jellemző módon megpróbáljuk kizárni az extrém fordulatokat, és szándékosan a hétköznapi mikro szituációkat keressük, mert meggyőződésünk, hogy ezekben a helyzetekben kiaknázhatatlan tartalmi gazdagság és dialektika van, egyetemes jelentésrétegek.


"Hogy egy elismert rendező, aki történetesen férfi, a középosztály, és azon belül az értelmiség viszonyát kutatja a feminizmushoz, tehát saját és közvetlen környezete hozzáállását, már önmagában elég példanélküli a magyar színházban. Az pedig, hogy mindezt részletekbe menő aprólékossággal, érzékenyen és érvényesen teszi, kifejezetten meglepő. Persze, nem kellene ezen csodálkozni, hiszen a téma búvópatakként már az előző két előadásban is megjelent, a férfi-női esélyegyenlőség pedig ideális esetben a két nem közösen elérendő célja kellene, hogy legyen. Mégis ritkán szólalnak meg ezek a hangok a magyar színpadokon, főleg ilyen összetetten és problémaérzékenyen."
Puskás Panni: A legtöbb, amit a másiknak adhatunk, Revizor

"Ritka szépséggel jelennek meg a figurák belső harcai a színen, hiszen nem az egyén által, hanem a kapcsolati relációk metszetében éleződnek ki a belső drámai pillanatok. Most nem a házasságban való megrekedtség-érzés, a gyereknevelés és nem is a megcsalás pőre valósága, hanem a zsákutcába jutott férfiszerepek érdekelték Hajdu Szabolcsot: az Egy százalék indián alakjai hagyományos férfiszerepeket kaptak örökségül, ám az erre adott válaszaik nagyban eltérnek. Vagy nincs is semmilyen válaszuk, pontosabban rá se látnak saját magukra."
Fritz Gergely: Nincs modell, szinhaz.net


Támogatók: NKA, B32 Galéria és Kultúrtér, Hold21 HPS KultSzalon

www.latokep.org * Látókép Ensemble a facebookon