Nők határhelyzetben. A KV Társulat először vállalkozott klasszikus mű feldolgozására; az ókori szöveg alapján egy kortárs előadást hoztunk létre, amely a nők kiszolgáltatottságáról és egy krízishelyzet megoldási lehetőségeiről szól, ma. Czukor Balázs rendezővel – akivel díjnyertes Függésben című előadásunk után másodszor dolgoztunk együtt – egy kerettörténetbe helyeztük a drámát: Médeia története egy csoportterápia keretében, szerepjátékokon keresztül bomlik ki.
A szerepjáték lehetőséget ad arra, hogy párhuzamosan két szál fusson; a terápiás csoport tagjainak és az általuk játszott darabbeli karaktereknek a sorsa, élete, amik egy adott ponton egymásba olvadnak. A két szál egymásba játszása segített abban, hogy a „mi” Médeiánk valóban mai történet legyen; arról beszéljünk, milyen lehetőségei vannak ma egy válsághelyzetben lévő nőnek. És abban is, hogy megmutassuk ennek a krízishelyzetnek a szélsőségeit, egészen a bosszú, a gyerekgyilkosság gondolatáig.
Előadásaink fontos témája a nemi szerepekkel való játék, a hagyományos nemi szerepek lebontása; ennek az útkeresésnek is fontos állomása a Médeia, amiben a darab összes szerepét négy nő játssza. Ez egyrészt értelmezhető a klasszikus görög színházi szereposztás inverzeként, másrészt ez által éppen az egyes szereplők nemiségen túli igazsága erősödik fel és válik átélhetővé.
Az előadás alkotócsapata a 2019-es THEALTER fesztiválon Különdíjat kapott a klasszikus téma megkérdőjelezhetetlenül mai megközelítéséért.
„Ez a nagyívűen szellemes és apró részleteiben pontosan felépített produkció idehozza őt, Médeiát, úgy hogy közben kicsit el is téríti, hadd menjünk utána és találjunk rá.” Stuber Andrea naplója, stuberandrea.hu
„Egyszerre születik antik sorsdráma és kortársi tragikomédia, és mindkettőben, mely így egymást erősíti hatványozottan, ott a kortalan kérdésáradat, mely válaszokért kiált – a középpontban a szűkölő, vergődő, válaszért, megértésért, el- és befogadásért esdeklő Médeiával. […] Médeiája maga az őserejű, archetipikus női fájdalom, melyben az őszinte, önmagából kiadni akarás munkál. Mintha egy szelíd, megsebzett, de bármikor erejét megmutatni, bátran vállalni kész istennő, egy valóságos vulkán lépegetne, esengene vagy épp „vonaglana” előttünk – ontja fájdalmát, ám nem azért, hogy rám vagy rád zúdítsa, hanem hogy önmagán könnyítsen, és e könnyítés során saját fájdalmát megértse, kifejezze. Igazi barbár nő, de nem a mindent leigázni kész barbár, hanem az, aki egy pillanatig sem vonakodik, hogy indulatainak, keservének hangot, alakot, formát adjon. Ha ez az előadás csak Száger Zsuzsa egyszereplős drámája lenne, akkor is mélyen nyomot hagyó, eksztatikus erejű monodrámaként lenne képes működni.”
Galéria