Oldaltérkép English
keresés
Maszk
 

Bejelentkezés

 

 

NCA

Az oldal az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának támogatásával jött létre 2006-ban.
 
fesztivalszovetseg
A MASZK Egyesület és a THEALTER fesztivál a Magyar Fesztivál Szövetség tagja.
 
Befogadó Szinházak Társulása
A MASZK Egyesület a BESZT alapító tagja.
 
Független Színházak Szövetsége
 

Támogatóink

Open Society Fundation
Nemzeti Erőforrás Minisztériuma
 

DART: Descend - két tánc egy este

Régi Zsinagóga 2017.05.21. 19:30

MAL

Alkotó-előadók: Nagy Emese, Simet Jessica
Zene: Frank Bretschnedier/ Kutiman

Charles Baudelaire A romlás virágai c. verseskötetéből inspirálva, valamint a két alkotó saját tapasztalataiból merítve igyekszik az adott társadalmi rendszerre és annak hatalmi viszonyaira reflektálni. A darab egy belső romlási folyamatot mutat be, mely tudattalanul ugyan, de elkerülhetetlen következménye egy a hamis valósághoz való ragaszkodásnak, valamint megjeleníti az ember önnön morális szabályrendszere és a rá nehezedő külső nyomás harcát. Mindezt az előadók egy olyan könnyed és látszatra felszínes atmoszférában igyekeznek előadni, mely tükörképe a minket körülvevő máz illúziójának.


Give In

Alkotó-előadók: Varga Kinga, Nagy Emese, Várnagy Kristóf, Simet Jessica
DJ: Legars (Ujvári-Pintér György)

Mi a közös a zenészben és a táncosban a misztikussal? Annak belátása, hogy van beszéd, ami nem a nyelvtől származik." Ha olvasni szeretnél, arra van a könyvtár. Inspirálódtunk, amiből inspirálódtunk, legyen ez a mi ügyünk, lehet, nem is fontos. De ha az előadás után is érdekel, lépj oda hozzánk és elmondjuk. Egyébként pedig nem szeretnénk, hogy olvass a darabunkról, hanem azt, hogy a bőrödön érezd.




A DART – korábbi nevén DanceArt – jelenleg projekt rendszerben működő fiatal és magasan képzett táncosokból álló társulat. A koreográfiák, mint maguk a fellépők, lendületesek, játékosak és zsigeriek. A táncosok hisznek a táncban és intenzíven keresik saját stílusukat. A társulat tagja négy fiatal és tehetséges táncos: Varga Kinga, Nagy Emese, Várnagy Kristóf és Simet Jessica. Közös bennük az az ösztönös alkotói vágy, amit az előadás életre hívásánál szabadon alkalmaznak: a koreográfia, az egyes jelenetek teljesen belőlük indulnak ki, a táncot a fizikalitás jellemzi, melyben tisztán és önfeledten jelenik meg dráma és valóság, egység és egyéniség, humor és önirónia – a közös munka öröme. A DART előadásaival meghívást kapott már hazai fesztiválok (Next Feszt, POSZT) mellett Figueresbe és Berlinbe is.

„Célunk, hogy sokszínű összetételünk és kiváló, nemzetközi alkotókkal fenntartott jó szakmai kapcsolataink segítségével olyan új formátumú produkciókat hozzunk létre, melyek a hazai kortárs táncélet alkotói és nézői számára is egyaránt szórakoztatóak, figyelemfelkeltőek. A megélhetéshez szükséges standardok előteremtése mellett minden maradék erőforrásunkat a fent megfogalmazott céljaink elérésének szenteljük. Célunk, hogy amit csak lehet és arra érdemes, illetve amiről úgy gondoljuk, hiányzik az itthoni kortárstánc-szférából, azt „hazahozzuk”, de legalábbis felvillantsunk olyan stílusokat, együttműködési formákat, szemléleteket, melyek a szakma hasznára és a nézők örömére válnak."



darttheater.wixsite.com/dart
www.facebook.com/darttheater

Támogatók: Trafó House, Műhely Alapítvány, Artus

A VII. THEALTER U21 plusz kisfesztivál programja.





Jegyár:1.000 Ft
 
  Látogatók száma: KÜLDÉS E-MAILBEN NYOMTATÁS VISSZA A LAP TETEJÉre
  maszk@maszk.hu Adatvédelmi elveink Impresszum MASZK 2006