Brecht - The Hardcore MachineÓlomlepelbe takartan, betonfalak mögé zártanA hatalom zsarnoki formáinak lélektelensége - Hidegleléses félelemmel a katarzisba.
A Magyar Szó beszámolója a szabadkai Brecht-bemutatóról.A közelmúltban került sor a Brecht - The Hardcore Machine
című előadás szabadkai bemutatójára a Kosztolányi Dezső Színházban. A produkció
ősbemutatója április 20-án a berlini Acud Színházban zajlott le, a német-magyar
kulturális együttműködést támogató Bipolár pályázatra benyújtott programtervvel
összhangban.
Az előadás Bertold Brecht Buckowi elégiák című
versciklusának az 1953-as, a magyarországi 56-os forradalomhoz hasonló, vérbe
fojtott németországi eseményekhez fűződő részleteiből indult ki, egy olyan
lelkiállapotból, amire a szerző munkásállam-párti felfogásának gyökeres
megfordulása erősen rányomta a bélyegét.
Régi, gyakran letűntnek hitt világba kalauzol bennünket a
kis csapat (Béres Márta, Erdély Andrea, Mészáros Árpád és Mikes Imre Elek), a
világháború után néhány esztendővel, amikor a megcsömörlések, a kilátástalanság
béklyói közutálatba fúlnak, mindenki mindenkit ellenőriz, általános a
bizalmatlanság. Az ebben a miliőben élő emberekre jellemző az állandó félelem,
a remegés-reszketés általános létállapot, politikai fogollyá válni pillanatok
kérdése, minden megnyilatkozás veszélyes, a falnak is füle van.
A menekülés lehetetlensége, a bezártság
elviselhetetlensége tömeges őrületbe torkoll, a szemek vadul egérutat kutatnak,
a testek rángatóznak, az esztelen ordítás halk nyöszörgésbe olvad. A Varga
Henrietta által megálmodott mozgáselemek csak növelik ezt a mértéktelen sötétséget,
a gyakori mozdulatsor-ismétlés pedig az amúgy is égbekiáltó tetteket,
megalázást, gyűlöletet még hangsúlyosabbá teszi. A szövegvilág gyér, a
mozdulatiság válik a legfrekventáltabb jelentéshordozó tényezővé.
A színpadból kiemelkedő, végtelenül lecsupaszított
pódiumon, amely áthatolhatatlan betoncellák képét idézi, a díszletet és a
jelmezt tervező Varga Tünde által munkásruhába bújtatott szereplők többször
megválnak öltözéküktől, átvedlenek, ezzel is szimbolizálva a pozíciók
felcserélődésének bármikor lehetséges voltát, pillanatok alatt bárki
államkatonából a hatalom kegyvesztettjévé, közellenséggé válhat, és visszafelé
ez a folyamat már sokkal kevésbé elképzelhető. Az elemlámpák fényében a játék
töredezetté, villódzóvá alakul, a hányatott életek a szenvedés arcaivá
torzulnak, a harc egyenlőtlen, a földbe tiport, megrugdosott, lemeztelenített
ember a kutyával egylényegű, csaholása-nyüszítése eredménytelen, kőszívek falán
visszapattanva dagad ólomlepellé a borzadály.
A nevetés és a mosoly, az ének és a beszéd is csak
próbálkozás a kitörés, a megmásítás megoldhatatlanságának tudatában, a
forrongó, eksztatikus bódulat néhány percre bacchanáliává fajul, de az
átlényegülés, az átverés sikertelen, a szemek sarkában, a tekintetek üvegszerű
kifejezéstelenségében mindig ott bujkál az ijedt toporgás, a vágyott/nem
vágyott halál. Mindebbe a sodrásba, az emberi életek, lelkek csereberéjébe
szervesen illeszkedik Mezei Szilárd zenéje, ami továbbmélyíti a kedélyborzolás
és a kegyetlenség fokát. A szólamok mondatokká válnak, hangtalan gondolatokat
közvetítenek, a létezés kibírhatatlanságának és mégis-akarásának torzonborz
kísérői, a megpecsételődés megrázó hordozói.
Az előadás időszerűsége vitathatatlan, a környezet a
közelmúltban jól ismert okokat szolgáltatott a párhuzam-állításra, a
németországi történések friss, meglehetősen hosszadalmas hazai eseményekhez
köthetők. A rendező, Urbán András is megtapasztalta ezek hátrányait és
kerékkötőit, a kiszolgáltatottság, a félelem különböző formáit, a társulat
németországi látogatása alatt az ottani emlékeket is csokorba fűzhette, és a
honi-idegen impressziókból állíthatta színpadra ezt a megrémítő, elrettentő,
elképesztően valósághű előadást. Kiváló színészi munka, az egész stáb
együttlélegzése, a folyamatos összpontosítás, a folyton-jelenlét rendkívüli
feladat, aminek megvalósításával a mondanivaló hitelessé érik, az egész
produkció lázálommá, katartikus élménnyé lesz.
TÖRÖK Arnold, Magyar Szó Online (Művelődés rovat)
Urbi et OrbiHorváth Attila írása a bemutatóról az epresso.hu oldaláról.A Maszk Egyesület szervezésében a „ Kisbesztfeszt ”
keretein belül Urbán András társulata előadását tekinthették meg az érdeklődők
Szegeden, a Régi Zsinagógában, a Hajnóczy utca 12 szám alatt. Kedden és szerdán
este adták elő a darabot, melynek címe: Pilinszky János: Urbi et Orbi.
Különleges hangulata van a Régi Zsinagógának. Kicsit
hűvös, kicsit sötét, kicsit hátborzongató, főleg ha az ember olyan előadást
lát, mint az Urbi et Orbi volt. Négy fiatal, teli bűnökkel, súlyosabbnál
súlyosabbakkal: hazugság, önteltség, pedofila, nimfománia. Azonban nem maradnak
bűntelenül, végig élik a test szenvedéseit. Meghökkentő, néha sokkoló jelenetek
jellemzik a darabot, de még a legfelkavaróbbaknál is muszáj nézni,
hallgatni ahogy a nimfomán rekedtre ordítja a hangját, és „faszt” követel. Azt
is, mikor az önteltet körülbelül öt percig ütlegelik vizes lepedőbe csavart
ruhákkal. Körülbelül egy órányi olyan élmény, amiben egyszer legalább
mindenkinek részesülnie kéne. Talán nem is élmény ez, inkább terápia: a
hétköznapi problémák, amiket az ember olykor képes tragédiaként megélni,
háttérbe szorulnak, reménykedünk, hogy ezeket a szenvedéseket nekünk talán
sohasem kell átélni. A négy színész egészen rendkívüli játéka hatásossá teszi
az előadást, teljes beleéléssel hitelesítik bűnösségüket, hibáikat. A darab
után talán nincs olyan néző, aki ne gondolkozott volna el saját hibáin, bűnein
és azon, hogy milyen szenvedéssel kellene értük megfizetni.
A Maszk egyesület egyébként rendszeresen szervez
előadásokat a Régi Zsinagógában, részletes programok megtekinthetők
honlapjukon: www.maszk.hu.
Horváth Attila, epresso.hu