A közelmúltban került sor a Brecht - The Hardcore Machine című előadás szabadkai bemutatójára a Kosztolányi Dezső Színházban. A produkció ősbemutatója április 20-án a berlini Acud Színházban zajlott le, a német-magyar kulturális együttműködést támogató Bipolár pályázatra benyújtott programtervvel összhangban.

Az előadás Bertold Brecht Buckowi elégiák című versciklusának az 1953-as, a magyarországi 56-os forradalomhoz hasonló, vérbe fojtott németországi eseményekhez fűződő részleteiből indult ki, egy olyan lelkiállapotból, amire a szerző munkásállam-párti felfogásának gyökeres megfordulása erősen rányomta a bélyegét.

Régi, gyakran letűntnek hitt világba kalauzol bennünket a kis csapat (Béres Márta, Erdély Andrea, Mészáros Árpád és Mikes Imre Elek), a világháború után néhány esztendővel, amikor a megcsömörlések, a kilátástalanság béklyói közutálatba fúlnak, mindenki mindenkit ellenőriz, általános a bizalmatlanság. Az ebben a miliőben élő emberekre jellemző az állandó félelem, a remegés-reszketés általános létállapot, politikai fogollyá válni pillanatok kérdése, minden megnyilatkozás veszélyes, a falnak is füle van.

A menekülés lehetetlensége, a bezártság elviselhetetlensége tömeges őrületbe torkoll, a szemek vadul egérutat kutatnak, a testek rángatóznak, az esztelen ordítás halk nyöszörgésbe olvad. A Varga Henrietta által megálmodott mozgáselemek csak növelik ezt a mértéktelen sötétséget, a gyakori mozdulatsor-ismétlés pedig az amúgy is égbekiáltó tetteket, megalázást, gyűlöletet még hangsúlyosabbá teszi. A szövegvilág gyér, a mozdulatiság válik a legfrekventáltabb jelentéshordozó tényezővé.

A színpadból kiemelkedő, végtelenül lecsupaszított pódiumon, amely áthatolhatatlan betoncellák képét idézi, a díszletet és a jelmezt tervező Varga Tünde által munkásruhába bújtatott szereplők többször megválnak öltözéküktől, átvedlenek, ezzel is szimbolizálva a pozíciók felcserélődésének bármikor lehetséges voltát, pillanatok alatt bárki államkatonából a hatalom kegyvesztettjévé, közellenséggé válhat, és visszafelé ez a folyamat már sokkal kevésbé elképzelhető. Az elemlámpák fényében a játék töredezetté, villódzóvá alakul, a hányatott életek a szenvedés arcaivá torzulnak, a harc egyenlőtlen, a földbe tiport, megrugdosott, lemeztelenített ember a kutyával egylényegű, csaholása-nyüszítése eredménytelen, kőszívek falán visszapattanva dagad ólomlepellé a borzadály.

A nevetés és a mosoly, az ének és a beszéd is csak próbálkozás a kitörés, a megmásítás megoldhatatlanságának tudatában, a forrongó, eksztatikus bódulat néhány percre bacchanáliává fajul, de az átlényegülés, az átverés sikertelen, a szemek sarkában, a tekintetek üvegszerű kifejezéstelenségében mindig ott bujkál az ijedt toporgás, a vágyott/nem vágyott halál. Mindebbe a sodrásba, az emberi életek, lelkek csereberéjébe szervesen illeszkedik Mezei Szilárd zenéje, ami továbbmélyíti a kedélyborzolás és a kegyetlenség fokát. A szólamok mondatokká válnak, hangtalan gondolatokat közvetítenek, a létezés kibírhatatlanságának és mégis-akarásának torzonborz kísérői, a megpecsételődés megrázó hordozói.

Az előadás időszerűsége vitathatatlan, a környezet a közelmúltban jól ismert okokat szolgáltatott a párhuzam-állításra, a németországi történések friss, meglehetősen hosszadalmas hazai eseményekhez köthetők. A rendező, Urbán András is megtapasztalta ezek hátrányait és kerékkötőit, a kiszolgáltatottság, a félelem különböző formáit, a társulat németországi látogatása alatt az ottani emlékeket is csokorba fűzhette, és a honi-idegen impressziókból állíthatta színpadra ezt a megrémítő, elrettentő, elképesztően valósághű előadást. Kiváló színészi munka, az egész stáb együttlélegzése, a folyamatos összpontosítás, a folyton-jelenlét rendkívüli feladat, aminek megvalósításával a mondanivaló hitelessé érik, az egész produkció lázálommá, katartikus élménnyé lesz.

TÖRÖK Arnold, Magyar Szó Online (Művelődés rovat)

A Maszk Egyesület szervezésében a „ Kisbesztfeszt ” keretein belül Urbán András társulata előadását tekinthették meg az érdeklődők Szegeden, a Régi Zsinagógában, a Hajnóczy utca 12 szám alatt. Kedden és szerdán este adták elő a darabot, melynek címe: Pilinszky János: Urbi et Orbi.

Különleges hangulata van a Régi Zsinagógának. Kicsit hűvös, kicsit sötét, kicsit hátborzongató, főleg ha az ember olyan előadást lát, mint az Urbi et Orbi volt. Négy fiatal, teli bűnökkel, súlyosabbnál súlyosabbakkal: hazugság, önteltség, pedofila, nimfománia. Azonban nem maradnak bűntelenül, végig élik a test szenvedéseit. Meghökkentő, néha sokkoló jelenetek jellemzik a darabot, de még a legfelkavaróbbaknál is muszáj nézni, hallgatni ahogy a nimfomán rekedtre ordítja a hangját, és „faszt” követel. Azt is, mikor az önteltet körülbelül öt percig ütlegelik vizes lepedőbe csavart ruhákkal. Körülbelül egy órányi olyan élmény, amiben egyszer legalább mindenkinek részesülnie kéne. Talán nem is élmény ez, inkább terápia: a hétköznapi problémák, amiket az ember olykor képes tragédiaként megélni, háttérbe szorulnak, reménykedünk, hogy ezeket a szenvedéseket nekünk talán sohasem kell átélni. A négy színész egészen rendkívüli játéka hatásossá teszi az előadást, teljes beleéléssel hitelesítik bűnösségüket, hibáikat. A darab után talán nincs olyan néző, aki ne gondolkozott volna el saját hibáin, bűnein és azon, hogy milyen szenvedéssel kellene értük megfizetni.

A Maszk egyesület egyébként rendszeresen szervez előadásokat a Régi Zsinagógában, részletes programok megtekinthetők honlapjukon: www.maszk.hu.