A hatályos rendelkezések szerint március 12-től nem játszanak a színházak, így az előadóművészek mellett a háttérben dolgozók is bevétel nélkül maradnak. Ezért hozta létre a
FESZ a Segélyalapot, mellyel alkotóművészek és a színházi háttérmunkások, művészeti és műszaki dolgozók részére gyűjt forrást és átmeneti támogatást nyújt rászorulók részére.
A veszélyhelyzet miatt kiesett bevételek pótlása csak állami segítséggel lehetséges, és a helyzet sürgős intézkedéseket kíván döntéshozói szinten. Az érintett dolgozók helyzete miatt azonban a FESZ erre nem várhatott, ezért indította el a Segélyalapot. Céljuk, hogy a sürgősségi segélynek köszönhetően az érintettek átvészeljék azt az időszakot, amíg átmeneti munkát tudnak vállalni a kiesett bevételek pótlására és a színházi kényszerszünet alatt ne hagyják el végleg a pályát.
Az Örkény Színház januári adományát lakossági adományokkal kiegészítve a FESZ a Segélyalapot 6.000.000 Ft-os keretösszeggel indítja. A támogatás mértéke függ a befolyó adományok összegétől és az igénylők számától is, így a FESZ a Segélyalap bővítéséhez továbbra is várja a nézők és művészeteket kedvelő lakosság adományait az előadó-művészeti területen dolgozókat támogató
adjukossze.hu kampányában.
A FESZ a támogatási elveinek meghatározására és a döntések előkészítésére létrehozott egy hét főből álló kuratóriumot az érintett színházi szakmák képviselőiből - ebben Martinkovics Katalin, Egyesületünk alelnöke és gazdasági vezetője is helyet kapott.
A kuratórium tagjai:
Gáspár Anna producer, menedzser, a Manna Produkció vezetője
Horgas Péter látványtervező
Imely Zoltán kulturális menedzser, hangmérnök, a FESZ társelnöke
Martinkovics Katalin menedzser, a szegedi MASZK Egyesület alelnöke, a THEALTER Fesztivál szervezője
Rácz Anikó menedzser, a SÍN Művészeti Központ munkatársa
Szántó Péter szcenikus, színpadmester
Szokolai Brigitta dramaturg, a Színházi Dramaturgok Céhe társelnöke
Az igénylések benyújtásának határideje: 2020. április 5. éjfél, a
www.feszsegelyalap.org oldalon, ahol részletes ismertető található a Segélyalap működéséről.
2020. április 3-án 10 órától a Segélyalap titkára interaktív online tájékoztatót tart az igénylőknek, melyre
Facebook-eseményen lehet regisztrálni.