Oldaltérkép English
keresés
Maszk
 

Közösség

 
 

NCA

Az oldal az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának támogatásával jött létre 2006-ban.
 
fesztivalszovetseg
A MASZK Egyesület és a THEALTER fesztivál a Magyar Fesztivál Szövetség tagja.
 
Befogadó Szinházak Társulása
A MASZK Egyesület a BESZT alapító tagja.
 
Független Színházak Szövetsége
 

Támogatóink

Open Society Fundation
Nemzeti Erőforrás Minisztériuma
 

Szeptember 20-án indul őszi programsorozatunk

Szeptemberben is változatos és különleges előadásokkal, sok fiatal alkotóval várjuk közönségünket a Régi Zsinagógában.
Szeptember 20-án új bemutatóval, az Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése című produkcióval veszi kezdetét őszi programsorozatunk. A hatodik alkalommal jelentkező, fiatal alkotókat a fókuszba helyező THEALTER U21 plusz kisfesztivál nyitó előadását negyedéves budapesti és kaposvári színművészeti egyetemisták közreműködésével Nagy Márk kaposvári hallgató állította színpadra.
Szeptember 23-án, ugyancsak a THEALTER U21 plusz keretében fiatal táncosok, Asztalos Dóra, Stohl Luca, Frigy Ádám és Krizsán Dániel mutatkoznak be Szegeden a Shakespeare komédiáját mai korba helyező Makrancos című előadással, amelynek koreográfusa Gulyás Anna.
Szeptember 25-én „az élet kicsi, nagy és utolsó kérdéseiről” segít elmélkedni az Alszanak a halak? című előadás, melyben Prohászka Fanni, a Miskolci Nemzeti Színház fiatal színművésze lesz látható. Jens Raschke művét a 26. THEALTER fesztiválon két előadással bemutatkozó Szilágyi Bálint, az SZFE végzős bábrendező hallgatója fordította és állította színpadra.
John Osborne Dühöngő ifjúság című drámája nyomán készült az Összkomfort című előadás, amely szeptember 27-én lesz látható a THEALTER U21 plusz kisfesztiválon. Az alkotók arra keresik a választ, lehet-e érvényesen élni egy olyan társadalomban, ahol épp a fiatal generációnak nincs se tere, se energiája, és igazán kedve se a változtatásra.
Szeptember 28-án Réti Anna és a portugál Ricardo Machado első közös alkotása, a Point of You lesz a Régi Zsinagóga vendége. A különleges produkciót idén Lábán Rudolf-díjra jelölték itthon, az Aerowaves nemzetközi kortárstánc hálózat pedig az év 20 legkiemelkedőbb előadása közé választotta.
A hónap utolsó napján a Közöny! című monodrámával tér vissza Szegedre Domokos Zsolt, a k2 Színház fiatal színésze. Az ugyancsak a THEALTER U21 plusz kisfesztivál keretében látható adaptációt Szenteczki Zita, az SZFE végzős bábrendező szakos hallgatója vizsgaelőadásként állította színpadra, a munkában dramaturgként Bíró Bence, koreográfusként Hegymegi Máté, látványtervezőként Juhász Nóra voltak a partnerei.
Őszi programsorozatunk októberben folytatódik, a részletes program itt honlapunkon megtalálható.

Jegyvásárlás:
1. Összes őszi programunkra elővételben megvásárolhatók a jegyek Megálló - Tarján felett az ég közösségi házunkban (Budapesti krt. 23.) nyitvatartási idő alatt: hétfőtől csütörtökig 14:00-20:00 óra között, pénteken 9:00-12:00 óra között
-------------------------------------------
2. Az előadások napján szintén megvásárolhatók a jegyek az összes előadásra a Régi Zsinagóga pénztáránál 18.30-tól.
-------------------------------------------
3. Egy adott előadás napján az aznap esti előadásra csak a Régi Zsinagóga pénztáránál árusítjuk a jegyet 18.30-tól.

A jegyárak az egyes programoknál találhatók.
 
 
  Látogatók száma: KÜLDÉS E-MAILBEN NYOMTATÁS VISSZA A LAP TETEJÉre
  maszk@maszk.hu Adatvédelmi elveink Impresszum MASZK 2006