|
KözösségAz oldal az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának támogatásával jött létre 2006-ban.
Támogatóink |
Brecht-premier Berlinben - az Urbán András Társulat bemutatójaA Bipolar német-magyar kulturális együttműködések program támogatásával, A kollektív emlékezet és az emlékezés kultúrája témakörben valósul meg A beszélgetés – színházi trilógia elnevezésű projekt, melynek magyar lebonyolítója a szegedi MASZK Egyesület, koprodukciós partnere pedig a berlini ACUD-Theater – Alternativer Kunstverein ACUD e.V. (ACUD Színház - ACUD Alternatív Művészeti Egyesület) és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház. A projekt az 1953. június 17-ei berlini felkelés és az 1956-os forradalom évfordulóján a két ország jelenlegi helyzetét vizsgálja a történelmi események tükrében, a fő hangsúlyt a politikai esztétika mai lehetőségeire és feltételeire helyezve. A trilógia középpontjában az a kérdésfeltevés áll, hogy a művészek és az értelmiség milyen mértékben aktív politikailag. Az Urbán András Társulata által most színpadra állított, Brecht – The Hardcore Machine című előadás Brecht kései versciklusát használja fel kiindulópontjául, és a külső szemlélő pozíciójából, egy másik országból, egy teljesen más korszakból pillant rá a kételkedő és kétségeket ébresztő Brechtre 1953. június 17-e, a Kelet-Berlinben kirobbanó, majd az egész NDK-ra kiterjedő munkászavargások és ezek véres leverése zűrzavaros időszakában. Urbán András fiatal társulattal készítette az új előadást: a színészek a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulatának tagjai, amelyet tavaly óta Urbán igazgat. Az új társulattal reményei szerint eddigi sikeres munkáját tovább folytathatja. A BESZÉLGETÉS - MÁSODIK RÉSZ Urbán András Társulata: Brecht – The Hardcore Machine Bertold Brecht Buckow-i elégiák c. versfüzére alapján Zene: Mezei Szilárd Jelmez: Varga Tünde Látvány, kellék: Úri Atila Rendező, dramaturg: Urbán András
Berlin, 2007. április 20. péntek ACUD – Theater (www.acud.de) április 21-22., szombat-vasárnap ACUD – Theater április 25., szerda Café Sybille április 27., péntek, 20.00. Factory-Berlin (www.factory-berlin.de) |
Látogatók száma: | KÜLDÉS E-MAILBEN NYOMTATÁS VISSZA | A LAP TETEJÉre | ||
maszk@maszk.hu Adatvédelmi elveink Impresszum | MASZK 2006 |