Tavasszal a szegedi közönség is újra láthatta, most egy újabb kontinenst - a harmadikat - hódít meg a 2007-ben bemutatott előadás, melyet a napokban 50. alkalommal láthatott a közönség. A Sao Jose do Rio Pretóban július 4-14 között sorra kerülő nemzetközi színházi fesztivál (
Festival Internacional de Teatro, azaz FIT) az idén 43. alkalommal gyűjti össze Latin-Amerika színházi produkcióinak legjobbjait, melyekhez minden évben néhány nem dél-amerikai társulat is csatlakozhat.
A FIT Fesztivál a hatvanas években indult útjára, azóta Brazília nyolc legjelentősebb színházi fesztiváljai közé sorolható, s a szakmabeliek, valamint kritikusok által egyike a legjobban várt eseményeknek az országban. A tíznapos fesztivál több mint 30 társulatot lát vendégül.
A Brecht – The Hardcore Machine több alkalommal kerül bemutatásra Brazíliában; a FIT Fesztiválon, Sao Jose do Rio Pretóban hatszor, illetve Sao Paulóban egyszer. A vendégjátékok teljes költségét a fesztivál állja.
Brecht – The Hardcore Machine- retropolitikai revü – a fizikum színháza -
Bertolt Brecht Buckowi elégiái alapján
Szereplők: Mészáros Árpád, Mikes Imre Elek, Erdély Andrea, Béres Márta
Mozgás: Varga Heni
Zene: Mezei Szilárd
Kosztüm: Varga Tünde
Műszaki referens: Úri Attila
Rendező, dramaturg: Urbán András
Ősbemutató: 2007. április 20. - ACUD Theater, Berlin
Támogató: BIPOLAR – Német-magyar kulturális projektek, NKA
Koprodukciós partnerek: MASZK Egyesület - Szeged, ACUD Theater - Berlin, Kosztolányi Dezső Színház - Szabadka