Oldaltérkép English
keresés
Maszk
 

Közösség

 
 

NCA

Az oldal az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának támogatásával jött létre 2006-ban.
 
fesztivalszovetseg
A MASZK Egyesület és a THEALTER fesztivál a Magyar Fesztivál Szövetség tagja.
 
Befogadó Szinházak Társulása
A MASZK Egyesület a BESZT alapító tagja.
 
Független Színházak Szövetsége
 

Támogatóink

Open Society Fundation
Nemzeti Erőforrás Minisztériuma
 

Petri bemutató Aradon

2012-ben is sikerrel folytatódik a MASZK Egyesület és az Aradi Kamaraszínház együttműködése.

A Háljunk egymásba járni - Petri Györgyben a nők című előadás nagy sikerű magyarországi bemutatóját most az aradi premier követi. Az előadás június 4-én, hétfőn, 18, illetve 20 órától a Ioan Slavici Klasszikus Színház Stúdió termében lesz látható.

A Budapesten, a Thália Színházban, a Határon Túli Színházak Szemléjén  bemutatott előadás két főszereplője Balog József, a MASZK Egyesület elnöke, a THEALTER  Fesztivál művészeti vezetője és Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház vezetője. A produkciót dramaturgként és rendezőként Gujdár Gabriella jegyzi.

A revizoronline.hu kritikai honlap szerint „az Aradi Kamaraszínház kísérlete nagyszerű diadal: Petri van olyan nagy költő, hogy versei elbírják azt is, hogy a színészek játéka nemegyszer az éppen mondott szöveg fölé kerekedjen.
Tapasztó Ernő és Balog József kettőse olyan, mintha Petri lefordította volna Beckett Godot-ját. Tapasztóék pedig Petrit fordították. Nem le- vagy ki-, hanem át. Egy másik közegbe. A radikális dramaturgia (rendező, dramaturg: Gujdár Gabriella) révén a hatalmi helyzetek, az uralmi alakzatok állandóan változnak. A lent és a fent mindig más. A reflexió – mely hol egy mondat, hol egy mozdulat – viszont állandó.” (Íme, bizonyság - Szegő János írása)

 
 
  Látogatók száma: KÜLDÉS E-MAILBEN NYOMTATÁS VISSZA A LAP TETEJÉre
  maszk@maszk.hu Adatvédelmi elveink Impresszum MASZK 2006