Mondhatnám röviden és
kegyetlenül, lényegre törően: a Régi Zsinagógát szeptember 25-én vasárnap este,
a kaposvári színészhallgatók Sziszüphoszt és a színházcsinálást középpontba
állító előadása után, bezárjuk, októberre tervezett programjaink elmaradnak.
Magyarázhatnám a
tényekkel: tavaly,
abban a bizonyos VI-os kategóriában miket is keményen sújtott a zárolás, ami
végül elvonás lett. A két részletben (októberben és novemberben) megkapott éves
működési támogatás 66%-a volt a megítélt összegnek, és éppen a fele az előző
évinek – 2003 óta ennél mindig többre érdemesített minket a szakminisztérium
éppen illetékes grémiuma.
Egyébként 2010 volt az
első év, amikor az ún. alternatív vagy független színházak és intézményeik két
törvényben is garantált támogatáshoz juthattak (volna).
Számoltunk, alkudoztunk, teljesítettük, amit vállaltunk, és
amit a törvények számunkra előírtak. Előre menekültünk. A közönség kitartott és
jelenlétével támogatott minket.
Idén júniusban újra pályáztunk, a kijelölt kuratórium
júliusban meghozta döntését. A NEFMI július 22-én közzé tette honlapján
az eredményeket, erről a lebonyolító NKA augusztus 11-ei keltezéssel
értesítette a szervezeteket. Mi is, ahogy mások, benyújtottuk a szükséges
dokumentumokat, majd vártunk. A kiírás szerint „A támogatási szerződéseket a
döntés meghozatalától számított 45 napon belül” kell megkötni – ez azonban a
mai napig nem történt meg, egyetlen szervezettel sem, holott a határidő,
amelyet a pályáztató szabott, régen lejárt.
Időközben az Országgyűlés június 27-én 245 igen szavazattal,
45 nem és 43 tartózkodás mellett elfogadta az előadóművészeti szervezetek
támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény
módosítását, amely megszüntette a korábbi hat kategóriát, és ezzel együtt az
ún. alternatív vagy független színházak garantált támogatási keretösszegét.
Ami biztos: az NKA azért nem kötött
szerződéseket, mert a NEFMI mindezidáig nem bocsátotta rendelkezésére a
megítélt támogatások fedezetéül szolgáló (egyébként szintén törvényben
előirányzott, bár a tavalyi 66%-nál is kevesebb) pénzt. A héten kihirdetett 1316/2011
(IX.19.) kormányhatározat a minisztériumokat, köztük a NEFMI-t, költségvetésük
egy részének zárolására, illetve év végéig tartó maradványtartásra kötelezi.
Az évad elkezdődött. A színházak, intézmények, köztük mi is
– bízva a törvényekben, az írott szóban – hosszas számolás, tárgyalások, vagy
inkább alkudozások után, megkezdték, illetve folytatták a munkát.
Hivatalosan senki, sehol el nem mondta, le nem írta – sem a
kormányrendelet előtt, sem azóta -, mi lesz a sorsa a mindeddig ki nem fizetett
támogatási összegnek – és ezzel összefüggésben az arra számító
„támogatottak”nak, akik – elméletileg – márciustól decemberig fedezhetnék ebből
működési költségeiket.
Ilyen körülmények között nem hozhattunk más döntést, mint
hogy októberi programjainkat lemondjuk.
Ezek tehát a puszta tények.
De szeretnek egy
kicsit több időt rabolni Önöktől, Tőletek, akikkel két évtizede állunk személyes
kapcsolatban.
És elmondani, hogy pontosan tudjuk, ezek az események, ez a
döntésünk nem érint, és nem mozgat meg tömegeket, hogy az embereknek kisebb
gondjuk is nagyobb, hogy ez nem eléggé bulvárhír a médiának sem. Nem elvettek,
nem megtiltottak, nem bezártak, nem kiebrudaltak. Hivatalosan, deklarálva, akár
indoklás nélkül is, senki nem írta elő számunkra, hogy így döntsünk. Hiszen
arra sem méltatott bennünket senki, hogy bármit is hivatalosan közöljön a pályázatban
érintett szervezetekkel – akik közül nem mi vagyunk az elsők, és feltehetően
nem is az utolsók, akik a programjaik felfüggesztése mellett kénytelenek
dönteni.
Valahol, valakik talán azt gondolják, hogy ez a tavaly még
kissé zajos, idén viszont mindeddig csendes ellehetetlenítés, szisztematikus
kiéheztetés majd valamiféle minőségi megújuláshoz vezet (értsd: hadd hulljon a
férgese).
Mi másban hiszünk.
Tudjuk, hogy a színház közösségi élmény, akkor is, ha
mindenkinek másféle emlékeket, érzelmeket idéz meg, mindenkiben másféle
gondolatokat ébreszt is egy-egy produkció.
Tudjuk azt is, hogy a színházi élmény, bár „itt és most”
történik meg az emberrel, ugyanúgy felhalmozásra érdemes, mint az arany, vagy
másféle anyagi javak.
Tudjuk azt is, hogy a színházban nem csak élményeket, hanem
emberséget, nyitottságot, empátiát és toleranciát gyűjthetünk és tanulhatunk,
barátokra tehetünk szert.
És tudjuk azt is, hogy a színház és a színházzal együtt
szerzett értékek, barátok ugyanúgy átörökíthetők – és átörökítésre érdemesek –,
mint az arany.
És mindenekelőtt: hiszünk a fiatalokban – alkotókban,
közönségben, önkéntes segítőkben.
Hálával tartozunk mindazoknak a sokaknak, akik bizalmat
szavaztak nekünk fellépőként, nézőként, és mindazoknak, akik támogatták a
munkánkat, a segítségünkre voltak az elmúlt húsz évben.
Egyáltalán nem volt könnyű az elmúlt két évtized:
megedződünk, nem könnyen adjuk meg magunkat. Sok-sok művészt, produkciót
szerettünk volna még bemutatni, számtalan tervünk volt (van) erre és a
következő évekre. Kitaláltunk, felépítettünk és működtettünk valamit, amiből
nincs még egy Magyarországon: egyedül Szegeden volt vidéki befogadószínház,
egyedül ebben a városban volt több mint két évtizeden át minden nyáron
nemzetközi színházi fesztivál. Most is, továbbra is úgy érezzük, tartozunk
annyival magunknak, a közönségnek, a városnak, a magyar kulturális életnek,
hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez a búcsú ne örökre szóljon.
Ezt, ennyit ígérhetünk. Rajtunk nem fog múlni.
Boldog vagyok, hogy
így, ezekkel a programokkal, sok-sok fiatallal a színpadon és a nézőtéren,
ezzel a plusszal fejeződik be a 2011-es év. És mindenkit arra bíztatok:
használja ki ezeket a napokat, ünnepelje velünk együtt a fiatalokat!
A MASZK Egyesület munkatársai nevében:
Martinkovics Katalin
a MASZK alelnöke, gazdasági vezető
Ez a néhány sor biztosan nem vidítja fel a napok óta szomorú
Petró Jánost, aki nem csak hűséges tudósítója nem annyira sikerültnek, jónak és
még jobbnak a THEALTER fesztiválok programkínálatából, de évek óta, családilag
patrónusa a munkánknak. Tiszta szívből kívánom neki, hogy ebben a hátralévő
néhány napban mégis élvezni tudja a pompás időt – az égiek velünk vannak! –, és
tudjon gyönyörködni a fiatalokban: az erejükben, a tehetségükben, a hitükben.