2009 őszén három külföldi színházi fesztiválra látogattunk el, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően. Beszámolónk a Színházi Konfrontációk fesztiválról:

14. Színházi Konfrontációk Nemzetközi Fesztivál
2009. szeptember 30-október 3., Lublin
www.konfrontacje.pl

Lublin Kelet-Lengyelország legnagyobb városa, kulturális központ, és a 2016-os Európa Kulturális Fővárosa cím egyik lengyel pályázója, ami a város marketinganyagain kitüntetett szerepet is kap. Az EKF koncepció egyik eleme a Színházi Konfrontációk Nemzetközi Fesztivál (Miedzynarodowy Festiwal Konfrontacje Teatralne), amelyet 1996-ban indított útjára Janusz Oprynski, a fesztivál igazgatója („civilben” rendező és a Teatr Provisorium vezetője), aki a 70-es, 80-as évek virágzó ifjúsági színjátszó találkozóinak hagyományait szándékozta újjáéleszteni. A fesztivált az önkormányzati intézményként működő és rendkívül széles körű kulturális tevékenységet folytató Kulturális Központ szervezi, a költségvetés 40%-át az önkormányzat biztosítja, a többi forrást pályázati és szponzori támogatásból sikerült előteremteni.



A fesztivál az utóbbi években különböző tematikák köré szerveződik, 2008-ban például „a zsidók a színházban”, 2009-ben Oroszország került a középpontba, hazai és más kelet-európai produkciókkal kiegészülve. A lengyel-orosz viszonyrendszer nem volt soha felhőtlen, így kortárs orosz színházi és művészeti trendek, produktumok megmutatásával a szervezők egyik nem titkolt célja volt az is, hogy a – gyakorta kölcsönös - ellenszenv ellen hassanak. A fesztiválkiadványok arculatának alapeleme az orosz Kék Orrok (Szinyije Noszi) duó tabudöntögető-provokatív képsorozata volt, amely a történelmi sérelmeket figurázta ki. Az egymást gyepáló és egymás fejéhez válogatott szidalmakat vágó két meztelen „sztereotip” nőalak a műsorfüzeten, szórólapokon kívül szabadtéri plakátkiállításon is szerepelt.



A fesztivál programja azonban nem váltott ki ilyen szélsőséges reakciókat. Az orosz és a volt szovjet tagköztársaságokból érkező, a koncepció ellenére mégiscsak kevés számú produkció felvillantott ugyan néhány irányvonalat ill. műfajt, átfogó és alapos képet azonban nem tudott adni a kortárs orosz – és ex-szovjet – színházi trendekről, a legfontosabb színházi történésekről. (A színházi programot mai orosz filmek és a Rubl orosz rockzenekar fesztiválzáró koncertje egészítette ki.)



Az üzbég Ilkhom Színház Aiszkhülosz Oreszteiáját állította színpadra abszolút kortárs kontextusban, a mai tv-ben közvetített, „multimedializált” háborúk zaklatott világát megidézve – a klasszikus művet a mai befogadói szokásokra adaptálták, megőrizték viszont az eredeti veretes szöveget. A minszki Belorusz Drámai Színház egy híres éhezőművész allegorikus történetét mesélte el, aki visszatérésével alaposan felkavarja egy kisváros életét: az emberek irigységből és haszonlesésből egymás ellen fordulnak, míg a darab mágikus síkján egy gonosz boszorkány is beleavatkozik az eseményekbe. A moszkvai Soundrama Stúdió Gogol írásaiból kiinduló Gogol. Az esték című kétrészes, nagyszabású zenés előadását hozta el, amely ukrán népi hagyományokból és népzenéből építkezik, profi, zenélni, énekelni és néptáncolni tudó színészekkel, tökéletes technikai megvalósítással – a monstre produkció azonban hamar egysíkúvá vált.

A fesztiválon több hazai kőszínházi produkció vendégszerepelt. A Jerzy Szaniawski Drámai Színház Gombrowicz egy regényét adaptálta színpadra Megszállottak címmel, számos multimédiás eszközt felvonultatva a 3 órás előadás során. A lodzi Teatr Nowy egy 40-es években írt darabot fogalmazott újra, a szocreál stíluselemeket korunk kapitalista szellemiségével ütköztetve a Karhan köszörűs brigádjában. A bydgoszczi Teatr Polski Csehov Platonovját helyezte mai környezetbe, már-már kegyetlenül bánva (el) a csehovi alakokkal. A wroclawi Teatr Piosenki Leningrád című előadása a színházkoncert-koncertszínház műfajában rockszámokban mesélt egy buli utáni lakásban ébredő és erősen másnapos baráti (férfi)társaságról. „Szabadság, szerelem”, kiváló színészek-zenészek - a közönséget magával ragadó, szórakoztató előadás volt. A fesztivál teljes kínálatától különbözött azonban a szczecini Kana Színház produkciója: a Geist a bűnbe eső és jó útra térni képtelen ember mély drámája egy rendkívül sötét (alulvilágított) színpadon, minimális díszletek között játszódott, igencsak próbára téve a közönséget, akik annyira már talán nem is fogékonyak erre a 10-20 évvel ezelőtt még oly hatásos színházi kifejezésmódra.



Két előadást kell viszont kiemelnünk a fesztiválprogramból. A moszkvai Praktika Színház Fodrásznő című előadása friss fuvallatként hatott a sok hosszú, nehéz produkció mellett. A naiv és becsapott vidéki fodrásznő egyszerű, mégis mélyen tragikus története egy gyerekkorunk mesekönyveihez hasonlatos kétdimenziós, széthajtogatható kartonpapírdíszletben elevenedik meg – szó szerint – és válik többdimenzióssá, a néző pedig azon veszi észre magát, hogy nagyon szurkol, hogy a bájos főhősnő sorsa mindenképp jobbra forduljon. (A független alkotói csoportosulásként működő Praktika Színház célja a jelen komplex kérdéseire, problémáira reflektáló kortárs, elsősorban orosz drámák színpadra állítása fiatal rendezők közreműködésével.)



A varsói Teatr Studio Isten vagy. Paktofonika – a változás idejének hősei című felolvasó-színházi előadása egy nagyon nem-színházi témáról szólt: a lengyel hip-hop úttörő zenekarának felemelkedéséről és tragikus bukásáról a 90-es évek végén. A katowicei fiatalokból álló őszinte, lázadó és rendszerkritikus együttest szép lassan felőrli a hírnév és a gazdagság, alig két év múltán öngyilkosságra késztetve a csapat vezéralakját. A tehetséges színészek „betöltötték” a megidézett figurákat, a nem oly távoli múlt felidézése és a hétköznapi életből merített kortársi téma pedig mélyen megérintették az előadás főleg fiatalokból álló közönségét.




A Színházi Konfrontációk Fesztivál – több más lengyelországi fesztiválhoz hasonlóan – nem húz éles határvonalat kőszínházi és független/alternatív produkciók között, nyitott minden irányba, a jelenlegi fesztiválon mégis többségbe kerültek a nagy volumenű, nehezen (vagy drágán) turnéztatható előadások, emellett a lengyel produkciók jó része nem igazán működne lengyel nyelvterületen kívül. Az előadások összességére visszatekintve mintha sok esetben a forma került volna előtérbe, ami nem feltétlenül eredményez érdekesebb végeredményt. A fesztivál nem is tudta meggyőzően teljesíteni a kitűzött célt, azaz hogy az orosz ill. ex-szovjet színházat mint olyat bemutassa – ez túl nagy falat lenne mindenkinek… Fesztivállátogatói szempontból a Praktika Színház előadása bizonyult a legfigyelemreméltóbbnak, a csoport tevékenysége mindenképp megérdemli a fesztiválszervezők kiemelt figyelmét.

2010. január 24.

Bodon Györgyi
MASZK Egyesület, programszervező

Fotók forrása és további képek itt.